A felbérelt góré Hszii Kuankan volt, akinek viszont derogált a buli, a pénz viszont kellett neki, mint tetű a tyúkólba. Így a lusta bérgyilkos tovább adta a melót az egyik kollégának, Mo Tienhsziangnak, aki egy millió jüanért, azaz az eredeti ár feléért végezte volna el a feladatot. Ez még így is túl jövedelmező volt ahhoz, hogy a soron lévő bérgyilkos kényelmi okokra hivatkozva ne csábuljon el, s adja tovább a megbízatást egy másik, kevésbé ismert és megbecsült kollégájának, aki kevesebb pénzért is elvégzi ugyanazt.

Szóval eddig van egy megbízó, egy célpont, na meg három bérgyilkos. Csakhogy a harmadik bérgyilkos is inkább felbérelt egy negyediket, a negyedik meg egy ötödiket. Mindenki megelégedett volna a zsákmány felével, csak a meló piszkos részét végezze el más. De az ötödik bérgyilkosnál betelt a pohár.

Az utóbbi bár egy kishal lehetett a bérgyilkostengerben, annyi esze mégis volt, hogy felmérje, jelentéktelen summával szúrnák ki a szemét, így a felbaszott bérgyilkos felkereste a meggyilkolandó üzletembert, Vej Mout azzal, hogy ha eljátssza a saját halálát, és természetesen megfizeti őt, akkor egyenesben lesznek. Vej Mou azonban vélhetően átverte a tagot, és a rendőrséghez fordult, amely lecsapott a bandára: a fő megbízott Juhujt és az öt semmirekellő bérgyilkost is elkapták, így jelenleg eljárás folyik ellenük, azonban legfeljebb öt év múlva szabadulhatnak. Kínában ezt is olcsón meg lehet úszni.

Akárcsak egy kínai népmesében

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés