A sztori főhőse egy 24 éves kínai milliomos, Wong Csingkit, aki a kriptovaluta-őrületben borzasztóan megszedte magát.

A srác a Facebookon jelentette be múlt héten, hogy hamarosan pénzeső fog hullani az égből, aztán szombaton be is váltotta ígéretét: egy bálányi hongkongi százdollárost (nagyjából 3500 forint) szórt szét Hongkong egyik szegénynegyedében egy háztetőről. A mutatvány célja egyébként nem a színtiszta jótékonykodás volt, ugyanis Wong a kriptovalutával foglalkozó cégének akart így reklámot csinálni.

A járókelők természetesen vérszemet kaptak, a helyi hatóságok pedig nem igazán díjazták a látványos performanszot. Azt nem tudjuk, emberünk pontosan mennyi pénzt bízott a gravitációra, de a rendőrség tájékoztatása szerint összesen 60 százdollárost (kb. 216 ezer forint) foglaltak le a pénzszórás után. A sajtó értesülései szerint játékpénz is volt a szétszórt bankjegyek között.

Wongot másnap a rendőrség akkor tartóztatta le, amikor egy másik akcióban ételjegyeket akart osztogatni az utcán. A srác egy ideig a Facebookon közvetítette a letartóztatását, egészen addig, amíg az egyik rendőr rá nem szólt, hogy ha folytatja a kamerázást, az eljárás akadályozása miatt súlyosbíthatják a büntetését.

A rendőrség egyelőre még nem közölte, mivel vádolják pontosan a milliomost, de szintén sajtóértesülések szerint rendzavarás miatt fogják bíróság elé állítani. Megkérték továbbá azokat, akik összeszedték a pénzt, hogy szolgáltassák vissza, ugyanis ezzel ők is megszegték a törvényt.

Arra mondjuk nem vennénk mérget, hogy erre a felszólításra sok százdolláros fog összegyűlni a rendőrségen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés