Ugyanazt, mint minden normális ember: természetesen munkába igyekszik.

Ezt mondjuk magunktól nem találtuk volna ki, csakhogy a kérdés nem csak bennünk és a komp utasaiban fogalmazódott meg, hanem az ABC csatorna munkatársaiban is, akinek sikerült felkutatniuk a névtelen hőst.

Így derült ki, hogy Scott Holt valójában nem őrült, csak New Jersey-i, és mivel a munkahelye éppen szemben, Manhattanben van, úgy volt vele, hogy spórol egy kicsit az útiköltségen.

Elmondása szerint a hullámok ugyan okoztak neki némi gondot, de végül fél óra alatt beért a munkahelyére, és még a megbeszélésről sem maradt le. Mi busszal járunk, és mindig el is késünk a meetingről, szóval el fogunk rajta gondolkodni, hogy átvegyük Scott módszerét.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon