A teljes sztori azért egy kicsit komplexebb, mint amit a címbe bele tudtunk sűríteni, de minden körülményt mérlegelve ki merjük jelenteni, hogy az olasz gyártó egy igen izgalmas pernek néz elébe.

Történt ugyanis, hogy a német divattervező, Philipp Plein kirakott egy képet a legújabb cipőkreációjáról az Instagramra, de úgy, hogy a pár zöld csuka a több szupersportautóval is rendelkező Plein saját, szintén zöld színű Ferrari 812 Superfastjának hátsó szélvédőjén pihen.

Mutatjuk, mert elég látványos a kompozíció:

A csávó 1,8 millió követővel rendelkezik, szóval egy ilyen megmozdulás már vastagon reklám kategória, és a Ferrari láthatóan nem örült annak, hogy valaki cipőreklámot csinált az egyik termékükből. A lépésük azonban távolról sem nevezhető ügyfélbarátnak: ügyvédi felszólítást küldtek Pleinnek, amiben követelték, hogy azonnal tüntesse el a képet az Instagramról, ellenkező esetben megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A Ferrari levele bizonyos szempontból nagyon is indokolt, hiszen az ő érdekük az, hogy őrködjenek a márka makulátlansága fölött, Plein pedig egy elég vitatott figura a divatszakmában, akit már többször megvádoltak azzal, hogy leereszkedően bánik a nőkkel, és nem veti meg a szexista szimbólumokat. A Ferrari azzal érvel, hogy az Instagramon közzétett kép egyértelműen reklámnak minősül, mely tisztességtelen az autómárkára nézve.

Lássuk be, ebben azért lehet valami, de Pleint nagyon nem győzték meg az érvek. Annyira nem, hogy szintén az Instagramon kérte ki magának az egészet, kihangsúlyozva, hogy nehogy már ne tehessen ki egy képet egy autóról, amiért ő pénzt fizetett. A Ferrari arcába vágta, hogy az elmúlt 10 évben összesen négy autót vett tőlük, ezért sértőnek találja a levelet, amit egyenesen zsarolásnak nevez.

És hogy még színesebb legyen a sztori, ő is perrel fenyegette meg a Ferrarit a szerinte botrányos eljárás miatt, a követőit pedig arra kérte, hogy fényképezzenek ők is Philipp Plein cipőket Ferrarikra téve. (Biztos sokan tudnak majd csatlakozni a kezdeményezéséhez.)

Ha így folytatódik a történet, egy igen érdekes perben lesz eldöntve, kinek is volt igaza.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés