Amikor egy miskolci szállodában a főni leordítja a fejed, hogy kurvára hangosítsd föl azt a kibaszott bluetooth-hangszórót, ami már így is csutka hangerőn szól, miközben valaki összeönti a whiskyt a vörösborral – kísérleti jelleggel, természetesen -, kicsit odébb pedig az egyik fotelben éppen öltánc történik, akkor azért elgondolkozol, hogyan is jutottál idáig.

Hajnali nyolckor indulunk Miskolcra. A korai keléshez láthatóan nem mindenki van hozzászokva. A megbeszélt időpontban harmadmagammal csövezek a szerkesztőség ajtaja előtt, míg az egyik szemfülesebb valamelyikünknek eszébe nem jut, hogy el kellene kérni a kulcsot a portán. Hallelujja, fázzon ám a telepi macska! Alig melegszünk meg odabent, Gergő már telefonál, hogy nagyon gyorsan csapjunk a hónunk alá két doboz bort, fogjuk meg a nyakát egy regimentnyi tesztivásból visszamaradt whisky-költeménynek, aztán húzzunk lefelé, mert Donki és Fefe egy batár nagy fehér furgonban várnak minket a sarkon.

"Gyere velem káromkodni Miskócra!" by Belga

Miskolcra lesz a menet, mégpedig időre, mert tíz körül az Avalon Parkban lévő Hell Kart & Event Centerben lévő gokart pályán van jelenésünk egy epikus futamra. Az a szitu, hogy brutális cidri van. Valamelyikünk felveti, hogy nem lesz-e kicsit cudar úgy nyomni a gázt, hogy közben a takony bajuszra fagy az orrunk alatt, de Donki megnyugtat mindenkit, hogy szerinte kapunk fasza kezeslábast beépített jacuzzival, meg fűtött sisakot, aminek aztán éppen a harmada igaz is lesz, de ennyire ne szaladjunk előre.

BAZ-megye székhelye nem teljesen idegen pálya. Hauschel kolléga például itt nőtt fel, nekem pedig a legjobb barátom anno a Miskolci Egyetemen vendégeskedett négy évig, így komplett buliheteket húztam le az Egyetemvárosban. Szeretjük Miskolcot, na! Van viszont egy kis bibi; kedd van. Ez önmagában még nem lenne elég ok a kétségbeesésre, de a szerencsétlen időpontot tovább súlyosbítja, hogy a vizsgaidőszak közepén járunk. Na ja, nem igazán sikerült party-érzékenyen ikszelni a naptárba. Még jó, hogy magammal hoztam a nem rég beújított bluetoothos hangszórómat, piában nem szenvedünk hiányt, meg amúgy is botrányosan jó fejek vagyunk, így valahogy majd csak sikerül összehozni egy épkézláb dzsemborit valahol.

Minimális késéssel parkoljuk le a furgont az Avalon Park mélygarázsában. Életemben nem voltam még itt, ezért egy kicsit meg is vagyok szeppenve; a frissen elkészült szórakoztató központ igen magasra lőtte be a színvonalat. A parkoló szintjén például egy Forma-1-es autó van közszemlére téve, az udvarban meg egy olyan játszóteret és kalandparkot húztak föl, hogy egy pillanatra visszasírom azokat az éveket, amikor még nem kellett borotválni a zacsimat. A gokartpályához érve sem lohad a lelkesedés. Bár a mínuszok között sétálva néhányan óvatosan rákérdezünk, hogy kötelező-e versenyezni, a jól fűtött lobbiban ücsörögve már előttünk sem kérdés, hogy igen. Tényleg kapunk kezeslábast és bár jacuzzi nincs benne, de a kesztyűvel és a sisak alá kapott maszkkal együtt már frankón véd a hideg ellen. A pálya egyrészt nagyon új, másrészt a karbantartók is jó munkát végeznek. Konkrétan ez a legszínvonalasabb gokart pálya, ahol életemben voltam, pedig ezen kívül láttam már egyet.

A gokartok elektromosak, a bömbölő motorzaj csak hangszórókból üvölt, de az illúzió még így is szép kerek, ráadásul van egy turbogomb is, amit megnyomva néhány másodpercig kapsz egy kis plusz nyomatékot. Belehuppanok az ülésbe és kis idő múlva már úgy érzem magam, mint Dominic Toretto hajbeültetésen átesett ikertestvére. Gyorsan számba veszem, mi a szitu: Féjja kollégától kell tartani, mert ő mégis csak autókról ír, Donkitól, mert neki egy kanyarba döntött motor a borítóképe Facén, és Totyitól, mert ő meg valamiért túl magabiztos. Még a verseny előtt szerényen beszólok, hogy én még csak egyszer gokartoztam és akkor húszból tizenkilencedik lettem – ez igaz is amúgy -, így amikor a végén másodikként állok a dobogón Donki mögött, egyszerre vagy öten gyújtanak rá a mennyanyádba kezdetű monológra. A gokartozás amúgy hatalmas móka, ha ez nem lenne nyilvánvaló, úgy meg főleg, ha a végén még dobogóra is állhatsz és érmet akasztanak a nyakadba. (Bocs, srácok!)

Gurmé!

A verseny után elmegyünk a Tescóba feltankolni piával, amire a magunkkal hozott italmennyiséget figyelembe véve nem annyira világos, miért is van szükség, de Gergő szerint fontos a biztonság és vele nem illik vitatkozni. A szálláson aztán felpattan egy üveg bor, de csak óvatosan, mert hamarosan indulunk Encsre, az Anyukám mondta nevű étterembe, amit nem olyan régen ismét kikiáltottak Magyarország legjobb vidéki éttermének, teljesen megérdemelten.

Étteremkritika következik: az Anyukám mondta hangulatos, a kiszolgálás barátságosabb nem is nagyon lehetne, a kaja pedig zseniális. Vége. Kicsit kibontva: nem vagyunk azért teljesen szalonképesek, aminek az egyik oka, hogy Gergő olyan iramban rendeli a pálinkákat, hogy a pincér egész este csiki-csukit játszik a pult és az asztalunk között. Amikor az egyikünk fejhangon felvisít a röhögéstől (mondhatni, felnyerít), megkérdezzük, nem toljuk-e túl a partit, a pincér hölgy pedig barátságosan búgó hangon megnyugtat minket, hogy még nem panaszkodott senki. Történik egy kis támadás a jó ízlés ellen, mivel valaki a mosdóba kilibbenő Zsófinak rárabol a panna cottájára, majd a néhány falásnyi hiányt úgy akarja leplezni, hogy a maradékot gúla alakúra gyurmázza.

És még nem értük el a mélypontot…

Visszafelé megpróbálok pánikszerűen aludni kicsit, de nem igazán sikerül, pedig érzem, hogy az estére érdemes lenne kicsit rápihenni. A szállásra visszaérve alig csukódik be mögöttünk a szobánk ajtaja, már gurulnak is a whiskys kupakok, szisszennek a sörös dobozok és nyekeregnek a bornyitók. A társaság jó fél óra múlva már olyan emelkedett, hogy azt szavakkal nehéz lenne érzékeltetni, ezért inkább egy animgiffel biztosítok egy kis rálátást az uralkodó közhangulatra.

Az a pali ott bal szélen, aki egy ősember vehemenciájával szeletel a hangszóróból bömbölő Máté Péterre, nem más, mint a főni. Csoda, ha kicsit megszeppenek, amikor elküld a picsába, amiért nem tudom még jobban felhangosítani a megnyekkenés határán egyensúlyozó hangszórócskát? Baj szerencsére nem történik, viszont éjfél környékén birokra kell bennünk az éhség és a dizsizhetnék, ezért a társaság egyik fele kollektíve elvonul tápolni a nem olyan messze lévő Bitang Joe Burger Bárba, Gergő és Zsófi pedig taxiba vágják magukat és kimennek az Egyetemvárosba, hátha találnak arrafelé valamit.

Amúgy ilyenek történnek Miskolcon, csak nem kedd este (fotó: Rockwell)

Hiába mondja a taxis, hogy ilyenkor maximum egy kis esti fényt lehet találni a kinti szórakozóhelyek környékén, Zsófi nem hisz neki, aztán csak néz kifelé a fejéből szegény, amikor odaérve kiderül, hogy a jószándékú taxisnak volt igaza. Csalódottan térnek vissza a Bitang Joe-ba, ahol mi már javában tömjük magunkba a burgereket. Gergő itt összehaverkodik egy random csajjal meg a faszijával. Player. Nézd meg a telefonodon! – javasolja a lánynak, miután az feltehetőleg meg merészelte kérdezni, hogy amúgy kik vagyunk és mit keresünk itt ezen a kései órán. Nem jó a telefonom. Egy ideje már nem lehet vele netezni – válaszolja, mire Gergő maga mellé parancsolja Fefét és mi már tudjuk, hogy ennek nem lesz jó vége.

Fefe, add oda a telefonod a hölgynek! Holnap majd veszek neked egy iPhone 6-ot – szól az ukáz, Fefe pedig bízik a jósorsban és engedelmeskedik. A lánynak szikráznak a szemei a boldogságtól, hiszen épp most vágtak hozzá egy totál grátisz iPhone 5-öt (ha olvasod ezeket a sorokat; reméljük, azóta is terjeszted az igét!), Fefe pedig egy pillanatra elgondolkozik, hogy ez mennyire volt okos döntés. Amikor két nap múlva kézhez kapja a beígért telefont, kiderül, hogy nagyon, meg az is kiderül, hogy a főni ezek után baromira nem fogja tudni beadni, hogy idén anyagi okokból nem tud fizetést emelni. Van egy másik tanulság is: ha a Player szerkesztőségi bulit tart, mindenképpen legyél a közelben, mert ilyenkor alacsonyan repülnek az iPhone-ok.

Ingyentelót csak a Playertől

Visszamegyünk a szállásra, ahol valaki kitalálja, hogy játsszuk egy kicsit a felelsz vagy mersz nevű játékot… és itt most be kell rekesztenem a beszámolót, ugyanis az este korábbi stádiumában még teljesen szalonképesek voltuk ahhoz képest, ami ezután jön. Na, ne tessék nagyon pikáns dolgokra gondolni, hiszen a szerkesztőség ivararánya csúnyán a hímek felé billen, de azért eltáncolódik egy öltánc, a társalgás színvonala pedig olyan szférákba emelkedik, amit a rendelkezésre álló betűkészlet segítségével már nem tudnék visszaadni.

Másnap megtömjük a furgont sajtburgerekkel a Mekiben, aztán elhagyjuk a várost, mint Pataky Attila, azzal a különbséggel, hogy minket nem a marslakók visznek. Tény, hogy Miskolc büszke városa helyett leginkább egy hotelszobát sikerült bepartizni, de a csoportfoglalkozás kétségtelenül elérte a célját. A többit meg majd legközelebb.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon