A hetes nem olyan kerek szám, a nyolcas például kétszeresen kerekebb, mi viszont büszkék vagyunk az elmúlt hét évünkre, miközben elég nehéz helyzetbe hozzuk magunkat, ha ki kell emelnünk olyan eseményeket, emlékeket, amelyek számunkra különösen kedvesek vagy meghatározók voltak. De nem riadunk meg a nehézségektől. Tessék:

Tillinger Zsófi

Nagyon nehéz belegondolni, mi lenne a Playernél töltött elmúlt hat és fél évem legkedvesebb vagy legviccesebb emléke, mert annyira meghatározó időszak volt ez a több mint fél évtized az életemben – és rengeteg minden máshogy alakult volna az életemben, ha nem kapok épp Rómában egy telefonhívást a playeres állásinterjúmra. A hétfő délutáni whiskytesztelések, a fantasztikus sajtóutak Le Menuires-től Grúziáig, a rengeteg tanulás a többiektől és persze a személyes és szakmai fejlődés mind-mind kimaradt volna, ha nem kapok akkor egy bajuszos pecsétes újságírói szerződést. Az egyetlen, ami így is kimaradt az az, hogy sohasem tanultam meg kisképet szerkeszteni – de sebaj, hiszen már nincs is kiskép.

Nincs kedvenc cikk, de kedvenc sajtóút asszem van:

Fefe, született Annási Ferenc Dávid

Kedvenc élményem szinte az összes playeres összeröffenés, amit egy Player-életérzéses giffel tudnék összefoglalni:

Kedvenc cikk:

Ujlaky-Gazdag István

Átlagos kedd délelőttnek indult. Iszogattunk az irodában Szorgosan dolgoztunk, mikor úgy adódott, hogy át kellene ugrani Budára megnézetni, miért búg a laptop. Aztán meg úgy adódott, hogy éppen erre jár egy tesztautó, nem akarok-é beleülni magam is? Kicsit duzzogva bár, de lecammogtam az épület elé. Merre megyünk? Kérdeztem gyakorlatiasan, nem érzékelve a lényeget, amit Donki (Donkó Péter értékesítési vezető – a szerk.) mondott ki:

– Hát nem mindegy?

– Vagy úgy. Akkor mehetünk akár Budára, a laptoposhoz is?

– Bármerre mehetünk.

– Akkor menjünk Budára, a laptoposhoz.

Így ért véget az Egyperceseket idéző, de egy percig sem tartó párbeszéd, a továbbiakban sikerült végre ráhangolódnom az élményre, hogy éppen egy Rolls–Royce-szal megyek haza a munkából. (Merthogy a laptopos után home office.) Ez olyasmi, amit az életben egyszer meg kell tenni, és hát éppen kipipáltam, haladtunk méltóságteljesen, közben pedig egy srác bökdöste oldalba a haverjait a járdán, de nem nagyon tudott megszólalni, csak mutogatni a nem bökdösős kezével. Talán a kedvéért egy gombnyomással elsüllyesztettük a Spirit of Ecstasy-szobrot, nem tudom, de az a délután nagyon rendben volt.

Kedvenc cikk:

Kolumbán Anti

Még csak olvastam a Playert, amikor írtam egy emailt, hogy dolgoznék is a csapattal. Nem kaptam választ. Aztán írtam Facebook-üzenetet. Arra sem. Nem jellemző rám a nyomulás, de írtam még egy üzenetet, arra már jött válasz. Azóta itt vagyok, eltelt három év.

Kedvenc cikk:

Izing Robi

Számomra mindig is az volt az egyik legjobb része az újságírásnak, hogy inspiráló, izgalmas emberekkel lehet megismerkedni. Az egyik legemlékezetesebb ilyen találkozást a Playernek köszönhetem. Chris Hadfield asztronauta, továbbá zenész, író, vadászpilóta, az első kanadai, aki űrsétán vett részt, az első ember, aki David Bowie-t énekelt egy űrállomáson, az első űrhajós, aki lefotózta nekünk a Balatont a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről. Elképesztő példakép, ráadásul teljesült egy gyerekkori álmom: végre rátehettem a kezem valamire, ami járt a világűrben.

Kedvenc cikk:

Playerman

A kotontesztes vesszőfutás elég vicces volt. Részleteket lásd alant!

Hauschel Tomi

A Player fennállásának hét éve alatt interjúzhattam világsztárokkal: Dwayne Johnsonnal, Alexandra Daddarióval, Paul Rudd-dal, Michael Douglasszel, de a legviccesebb élményem mégis Denzel Washingtonhoz fűződik. Sosem hittem volna, hogy egyszer még szemtől szemben ülhetek vele, de nem is ez a legszebb a sztoriban. Hajnalban indult a gépem Londonba, alig aludtam előtte, úgyhogy nem csoda, hogy amikor megérkeztem az interjú helyszínére (ronggyá ázva), akkor kicsit kókadozni kezdtem. Vártam, hogy beengedjenek Denzelhez, de túl sokat kellett várni. Teltek a percek, én meg ültem egy széken, mire azt vettem észre, hogy majdnem elalszom, és csak meredten bámulom a földet. Erre valaki megpaskolja balról a vállam, majd jobbra ugrik, és azt mondja: „Yo man! Wake up!” Denzel volt az széles mosollyal. Nagyon röhögött. Én is. Felébredtem. Azóta is röhögök ezen.

Kedvenc cikk:

Rétsági Oszi

Életem első nagyinterjúját az olimpiai bajnok labdarúgóval, Ihász Kálmánnal készítettem a Player indulásakor, és egyben ez volt életem egyik legjobb beszélgetése is. Kálmán bácsi akkor 70 éves volt, de még mindig ott volt a szemében a pajkosság, és olyan szenvedéllyel beszélt a fociról, mint kevesek. Úgy dőltek belőle a sztorik, mintha csak tegnap történtek volna, imádtam minden pillanatát, és így a cikket is. Most, hét évvel később, január 31-én itt hagyott minket. Nyugodj békében, Kálmán bá', hiányozni fogsz!

Kedvenc cikk (azért is kedvenc, mert még aznap ellopták az egészet, egy az egyben, és kiment printben. Mindez úgy derült ki, hogy másnap mentem le vidékre a szüleimhez, akik kivágták a Napi ászból, és megmutatták, hogy van egy marha jó cikk a vb-kommentátorokról – elolvastam, és mondtam, hogy ja, én írtam):

Balla Sanyi

A filmekből jól ismert lúdtalpas, tornából felmentett gyerek voltam a suliban. A rossz ízületek miatt egy hosszabb séta is a nehezemre esett, a folyton sérült térdem pedig sok sporttól elvette a kedvem. Viszont kellett még ember a Player maratoni csapatba, én pedig elég spicces voltam ahhoz, hogy bevállaljak tíz kilométert – háromnál többet sose futottam. Végül húsznál is több lett belőle, az Ultrabalaton pedig – a felkészüléssel, az utazással, az együttizgulással, -szenvedéssel és -örvendéssel együtt –, hatalmas élmény volt, még ha hatszáz kilométert is kellett hozzá utaznom. Ha nem is szerettettétek meg velem a futást – mert a holtpont körül ember legyen a talpán, aki szeretetet érez magában –, megláttam ebben a világban az értéket és a szépséget. Hogy mennyire inspiráló hatással volt rám: idén nagyobb távokat, sőt, már a triatlont is kitűztem magamnak célul! Köszönöm nektek!

Kedvenc cikk:

Gyana Dani

2016. júniusát írjuk, amikor észreveszem a Facebookon, hogy egy gyerekkori haverom, Simon Peti megnyerte a Balaton-kerülő kerékpárversenyt, a Pelsót. Ez eddig oké, megérdemel egy vállveregetést, meg egy hideg sört, de az időeredmény egyenesen sokkolt: 4 óra 35 perces idővel teljesítette a távot. Azonnal felhívtam, hogy csináljunk egy anyagot, mert bár lehet, hogy neki természetes, de én mondjuk autóval se tudnám megkerülni a tavat ennyi idő alatt.

A cikk – és talán maga a verseny is – tele volt dühvel, mellette elszántsággal, kitartással, ami Petiből sugárzott. Több százezren olvasták a cikket, Petinél – aki egy sportdiagnosztikai laborban dolgozott akkoriban a biciklizés mellett – hónapokig izzottak a vonalak, több tucat ember jelentkezett be hozzá állapotfelmérésre, és talán még soha nem kapott annyi gratulációt, mint akkor.

Én pedig ekkor értettem meg, milyen elképesztő hatása van annak, amit nap mint nap az online térben leírunk.

Kedvenc cikk:

Nagy Gergő

A magazin indulásakor a bajusz volt a fő dizájnelem, ezért csináltunk egy össznépi fotózkodást, amikor minden szerző befeszített a kamera elé egy-egy orbitális álbajuszban. Néhány hónappal később beütött a bajuszos mém Paukembörrel, meg a komoly arcszőrzettel megvert Terminátorral, alias az Emberböllérrel együtt, úgyhogy az egész koncepciót marha gyorsan kukázni kellett, hogy ne legyünk prosztók.

Kedvenc cikk:

Csordás Gábor

Ha a Porschétől hívnak a márka hetvenedik szülinapi bulijára, akkor nem kérdés, hogy ott kell lenni. A repülőjáratunkat előző este lemondták, úgyhogy az utolsó pillanatban új megoldás után kellett nézni, mert ugyan ki hagyna ki egy olyan születésnapot, ahol országúti porschézés és versenypályás porschézés szerepel a programban? Ide még autóstoppal is nekiindultunk volna, és mivel szerencsére Wrocław nincs olyan messze, adta magát az ötlet, hogy menjünk autóval. A kölcsönzőnél az utolsó pillanatban nem volt túl nagy a választék, úgyhogy egész délelőtt a reptéren szobroztam, mire került egy nullkilométeres prémiumautó, amiben két újságíró kollégával és egy törzsvevővel – akinek húsz éve csak Porschék állnak a garázsában – végül a márkához méltó kényelemben tudhattuk le a távot. A Porsche hetvenedik szülinapi bulija nem csak az odajutás miatt volt emlékezetes, hiszen felhőszakadás, sátorozás, alulöltözött hoszteszek és maga Jay Kay is helyet kapott benne, de a többit már olvasd el a cikkben:

Bobák Áron

2014-ben Marokkóba utaztam egy hónapra, ami akkoriban elég komoly dolognak számított, mert életemben körülbelül másodszor mentem tök egyedül külföldre. Aztán a saját hülyeségem miatt úgy alakult a dolog, hogy a tangieri kikötőből kapásból majdnem visszatoloncoltak Spanyolországba, ami sztorinak ugyan elég jó volt, de ott a helyszínen kicsit sem volt vicces. A kedvenc cikkem viszont nem ez volt, hanem a budapesti taxis hiénákról szóló írás, amiben egy sokakat érintő problémát sikerült elég kézzelfoghatóan feldolgozni:

Féjja Zsolt

Nekem már az élmény volt, hogy összeszerkesztettem a kollégák visszaemlékezéseit ebben a cikkben. De volt azért sok más is: az éles indulást megelőző hónapok előkészítő munkája és a fogadtatás izgalma, az óvodában alvásos, pincelátogatós, gokartozós céges bulik, az iszonyatos kólák és csodálatos autók próbája, az inspiráló, mégis szerény Kürti Sándorral készített interjú, a Kesjár Csaba-portré és az M7-sztori elkészítése, a paralimpikonok el(nem)ismertségéről szóló véleménycikk, vagy a schumacheres, amelynek üzenete nem ment át mindenkinek – csak azért nem lincseltek meg, mert online akkoriban az még nem volt divat –, meg persze az a tudományos alaposságú termékteszt, amelyhez hasonlót 2014 óta sem tudtam összehozni.

Kedvenc cikk:

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon