Amerikában Joseph „Sárga Kölyök” Weilt tartják minden idők legnagyobb szélhámosának, aki száz évéből mindössze kettőt töltött börtönben, pedig összesen nagyjából 8 millió dollártól szabadította meg áldozatait.
Joseph Weil 1875-ben született Chicagoban, mely már azokban az időkben sem volt a közbiztonság fellegvára. 17 évesen emberünk beszállt a virágzó uzsora-bizniszbe, azonban hamar megunta az ügyfelekkel való bajlódást. Rájött, hogy néhány főnöke erősen sápolja a beszedett hasznot, ezért gyorsan maga mellé vett néhány keményfiút, majd közölte „feletteseivel”, hogy ha nem fizetnek neki havonta egy kellemes összeget, akkor feldobja őket a nagyfőnöknél. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a kis Joseph előtt nagy jövő áll.
Weil néhány évtized alatt olyan hírnévre tett szert, melyről a mai szélhámosok csak álmodhatnak. Nem volt válogatós; adott el esővízből készült „csodaszert” gyógyulni vágyóknak, elhagyott, értéktelen földterületeket aranyásóknak, hamis ezüstárukat ékszerészeknek és a sort napestig folytathatnánk.
A XX. század elején aztán elkezdett egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozni, így a század közepére olyan nagypályássá vált, akinek nevét városi legendák és vad szóbeszédek övezték. Még a mai átverős filmek nagy része is az ő balhéit másolja. (Például a Newman-Redford páros nevével fémjelzett A nagy balhé című filmben látható mutatványt is ő követte el először.)
Egy olyan elképesztően intelligens emberről beszélünk, aki bármelyik szakmában könnyen érhetett volna a csúcsra, ha nem az azóta is sokat emlegetett „kapni valamit a semmiért”-elvet követte volna egész életében. Aktatáskája folyton tele volt különböző fejléccel ellátott papírokkal, így ha kínálkozó alkalomra talált, akármelyik pillanatban akcióba lendülhetett. Azt a mutatványt, amikor egy bűntársával egy bohózatba illő színjáték segítségével több száz dollárért adtak el az utcáról összeszedett korcs kutyákat különböző kocsmákban, csak az egyszerűbb balhéi között tudjuk említeni.
Hősünk azt vallotta, hogy áldozatai legbelül 1%-ban állatok és 99%-ban emberek voltak, és ő azt az 1%-ot használta fel, hogy pénzt sajtoljon ki tőlük. Ha szorult a nyaka körül a hurok, másodpercek alatt új módszert talált ki, amivel nem csak menekült a helyzetből, de több esetben még szakított is rajta néhány plusz dollárt. Hosszú pályafutása alatt mindössze két évig volt börtönben egy rosszul sikerült kisebb stikli miatt. Az az igazság, hogy részletezni akarnánk ennek az óriásnak a munkásságát, az kitenne egy külön cikksorozatot.
Ha ez elképesztő életműből egyetlen balhét kellene kiemelnünk, az Weil bankos csalása lenne. Amikor az Indianában lévő Muncie településen a Nemzeti Kereskedelmi Bank megszüntette a fióktelepét, emberünk a következő napon már be is költözött a helyére, majd a környéken elterjesztette, hogy a megszűnő intézmény ügyfeleit sok szeretettel, nagyobb betétkamatokkal, változatlan helyen várja az új kereskedelmi bank.
Felbérelt egy rakás semmirekellőt és prostit, hogy ügyfelekként és alkalmazottakként sürögjenek az épületben, ő maga pedig a pénztár pultja mögött várta a valódi betéteseket. Soha nem fogjuk megtudni, hogy mekkora összeg tűnt el a „Weil és Társai Bank” trezorjában.
Nem csoda hát, hogy Weil a XX. század második felére legendává vált. Hiába tudta mindenki, hogy létezik valahol egy Sárga Kölyök becenevű mesterszélhámos, a hatóságok egész egyszerűen nem tudtak vele mit kezdeni. Kialakult egy olyan fura helyzet, hogy nem volt ciki Weil áldozatának lenni.
És honnan a becenév? 1895-től kezdődően néhány évig a New York World nevű napilap vasárnaponként a Hogan’s Alley című képregénysorozat egy-egy epizódjával jelent meg, melynek két főszereplője a Hogan nevű figura és a hatalmas sárga hálóingben ügyetlenkedő kopasz gyerek, a köznyelvben csak „Sárga Kölyökként” emlegetett karakter volt.
Amikor Weil összeállt a Frank Hogan nevű svindlerrel, egyik bűntársuk elnevezte őt a képregény után Sárga Kölyöknek, ami sikeresen rajta is maradt. Önéletrajzában emberünk elmondta, hogy soha nem volt kopasz, és nem hordott sárga cuccokat sem, úgyhogy nem igazán érti, miért pont ezt a becenevet ragasztották rá.
A hetvenes évek elején szorgalmas újságírók ráraboltak Weil sztorira, és megtalálták a chicago-i rezidenciáján hűsölő mestert, aki szíves örömest rendezett a sajtónak nosztalgia estet. Elmesélte nekik az összes szép emlékű – és persze időközben már elévült – balhéját, majd egy W. T. Brannon nevű íróval karöltve önéletrajzot is írt, ami természetesen nagy siker lett.
Száz éves korában, álmában érte a halál. Egy ekkora formátumú bűnözőknek ez a vég nem gyakran adatik meg.