Egy üzletembernek annyira elege lett az Egyesült Államokban működő, gépjármű-nyilvántartással foglalkozó szervből, hogy büntetésképpen öt talicskányi apróval fizette be a forgalmi adót.

Nick Stafford egyszerűen zseniális. Nem találunk rá jobb szavakat, hiszen valóban képes volt 3 000 dollárnyi (866 ezer forint) adót érmékkel befizetni. Annyira jó lett volna látni a hivatali dolgozók arcát, amikor Nick elkezdte betolni hozzájuk az apróval megrakott talicskáit.

Persze a dolog nem előzmények nélkül történt. Ő ugyanis segítséget akart kérni a hivataltól, hogy miképpen tudna három különböző járművet regisztrálni három különböző államban. Ők azonban nem segítettek neki, mire Nick benyújtott egy keresetet. Az ügy végül a bíróságon kötött ki, ahol a bíró elutasította a beadványokat, ám Nick legalább megtudta, hogy mégis mennyi forgalmi adót kell befizetnie.

A hosszú hercehurca miatt azonban annyira berágott, hogy a jókora összeget csupa apróval fizette be. Végül is sikerült bosszút állnia, mert a személyzetnek 7 órán keresztül kellett számolgatniuk az érméket.

Szerintünk hatalmas lenne valami hasonlót itthon is bejátszani, hiszen annyi minden van, amit az ember befizethetne csupa ötforintosokban. Például diákkölcsön, parkolási bírság, lakbér, éttermi számla...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában