A XIX. század végére Bertha Heyman igazi celebbé vált New Yorkban. A képét még gyűjthető kártyákra is feltették, pedig a hölgy – már bocsánat, de – finoman szólva is felért egy esztétikai cápatámadással. Bár a természet nem igazán volt vele kegyes, valahogy mégis sikerült átvernie több tucat jómódú férfit, és még börtönévei alatt is akadt olyan balek, aki hajlandó volt a hóna alá nyúlni. A szakirodalom előszeretettel nevezi őt a csalók királynőjének.
„Big Bertha” 1851-ben született Poroszországban (egyes források szerint Németországban), mint Bertha Schlesinger. 27 évesen ment Amerikába, ahol gyorsan férjhez is ment, majd nem sokkal később – feltehetőleg néhány százassal vastagabban – elvált, aztán fülön csípett egy másik szerencsétlen férfit is, akitől már nem csak a pénzét, hanem a Heyman nevet is sikerült átvennie. Ha Bertha fotóját látva nem érted, hogyan sikerült neki gyors egymásutánban két szerencsétlent is bepaliznia, akkor végy egy nagy levegőt és olvass tovább! A sztori cifrább, mint hinnéd.
A korabeli források egyöntetűen egy „alacsony és rendkívül vaskos” nőként festik le Berthát, amit a rendőrségi nyilvántartások számadatokkal is igazolnak. Ezek szerint hősnőnk körülbelül 155 centiméter magas és közel 91 kilogramm volt, ráadásul jobb orcáját még négy szemölcs is gazdagította. (A nyilvántartás ezen a ponton megjegyzi, hogy a szemölcsök miatt a csaló könnyen azonosítható.)
A The New York Times 1883. július 11-én megjelent cikke szerint szélhámos karrierjét még első házassága idején, 1869-ben kezdte, amikor 200 dollárral vert át egy Charles Brandt nevű italkereskedőt. Miután az összeggel elszelelt, Mr. Brandt sokáig a színét sem látta, egy évtized elteltével azonban Bertha megint megjelent nála azzal a mesével, hogy hatalmas vagyont örökölt, de ahhoz, hogy hozzájusson a vagyonhoz, ki kellene fizetnie közel ezer dollár ügyvédi és egyéb költséget. A balek ahelyett, hogy udvariasan tartotta volna a markát a tíz éve tőle kicsalt 200 dollárért, elővette a családi kasszát és odaadott belőle Berthának 960 dollárt.
Hiszékenyek mindenhol vannak – mondhatnád, de a helyzet az, hogy Ms. Heyman nem csak kapzsi kereskedőket, hanem New York-i üzletembereket, köztük egy Wall Street-i nagyhalat is sikeresen vert át hasonló mesével egészen a nyolcvanas évek elejéig. A Timesnak elmondta, hogy amint egyik kiszemeltjéről kiderült, hogy bolond, ő azonnal félbehagyta a svindlit, és értelmesebb áldozat után nézett. Azzal is eldicsekedett, hogy egy-egy sikeres balhéját ő az értelem diadalaként élte meg, a szerzett pénz nagy részét pedig a szegényeknek adta. Bizonyára.
Az „értelem diadala” nem jött össze mindig Berthának, így a hetvenes évektől kezdődően tulajdonképpen a börtönből ki, börtönbe be nevű játékot játszotta. 1881-ben lopás és csalás miatt két év szabadságvesztésre ítélték, amit a Blackwell-szigeten (ma Roosevelt-sziget) lévő börtönben kellett letöltenie. Hihetetlen, de a rácsok mögül is képes volt átverni egy Charles Karpel nevű palit. Elhitette vele, hogy óvadékra kellene neki ezer dollár, amiért hajlandó lenne zálogul adni egy csomagnyi bankkötvényt több ezer dollár értékben. Karpel szépen felvette az életbiztosítását, majd a pénzt odaadta Berthának. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az összeget nem látja többet, kibontotta a csomagot, ami tele volt régi újságpapírokkal.
Bertha celebsorsra jutott; egy idő után már senki nem volt rá kíváncsi, így életének utolsó éveiről semmit nem tudunk. Az utolsó bűnügyi információ róla az, hogy 1883. augusztus 22-én öt év börtönre ítélték egyik nagyobb csalássorozata miatt, amikor ismét gazdag férfiakkal hitette el, hogy milliókat örököltek. Ms. Heyman soha nem tudott egyszerre annyit kaszálni, hogy csendben visszavonuljon, így a nyolcvanas évek közepére – főleg a Times 1883-as cikke után – lejárt lemez lett belőle. Miután szabadlábra került, valószínűleg fogott magának valami balekot, és visszafogott kényelemben élt halála napjáig.