A Himaláján se szeri, se száma a jetiről szóló meséknek. A jeti a hagyomány szerint egy hatalmas emberszabású szörnyeteg, ami előszeretettel hozza a szívbajt az eltévedt nepáliakra.

A helyiek nagyon hisznek a szörny létezésében. Szerte Nepálban fellelhetőek a jeti létezését alátámasztó bizonyítékok, csontok, szőrcsomók, vagy éppen gyanús lábnyomokról készült fotók képében. Kulturális vonatkozásban egyébként a legendának fontos szerepe van; a jeti olyan, mint nálunk a zsákos ember vagy a mumus, vagyis a nepáliak ezzel próbálják elvenni a kedvét a gyerekeknek attól, hogy felügyelet nélkül csavarogjanak, a serpák pedig rossz előjelnek tekintik a felbukkanását, aminek szintén egyfajta védelmi szerepe lehet.

Ezen túlmenően persze az egzotikumokra éhes nyugati ember is felfedezte magának a jeti legendáját és a szörny a XX. században szépen túl is nőtt a folklór misztikumán. Most egy Charlotte Lindqvist nevű biológus fogta magát és alapos vizsgálat alá vetette a jeti létezésének bizonyítékaként őrzött leleteket, mint például ezt a csontot itt:

Lindqvist minden olyan hozzáférhető leletet összegyűjtött, melyet valaha összefüggésbe hoztak a szörnyeteggel. Fogakat, bőrfoszlányokat, szőrt, további csontokat és ürüléket is megvizsgált. Kétségkívül a DNS-teszt a legbiztosabb az elvégzett vizsgálatok közül. Ennek segítségével a kutató kiderítette, hogy a leletek közül a legtöbb medvéktől (himalájai és tibeti barnamedvétől vagy ázsiai fekete medvétől) származik, de talált olyan fogat is, mely egykor egy kutyához tartozott.

Ez az eddigi legszigorúbb vizsgálat, mely a mitikus lénynek tulajdonított mintákat vesz górcső alá, és mely végeredményben azt valószínűsíti, hogy a jeti legendájának valójában egyszerű helyi fekete és barnamedvék szolgáltak alapul.

– összegezte a kutatás legfőbb megállapítását.

Ez itt egy himalájai barnamedve, alias jeti

A kutatást részben az az Icon Films szponzorálta, mely 2016-ban az Animal Planetnek gyártott egy Yeti or Not című filmet, amiben szintén a legendának próbáltak utánajárni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Befutott M. Night Shyamalan új filmjének első előzetese

További cikkeink a témában