Bemutatjuk Tökit.

Természetesen nagyon nehéz lenne bizonyítanunk, hogy valóban ez a fekete korcs hazánk legrusnyább ölebe, de amíg nem kapunk fényképes bizonyítékot, addig nálunk ő vezet.

A jószág büszke gazdája a tévés műsorvezető, McMenemy Márk, aki úgy döntött, hogy örökbe fogadja a jellegzetes mosollyal rendelkező Tökit. A SuperTv2 műsorában nagy sikert is aratott szépségével.

Bár Márk már több környékükön élő kutyát és macskát is befogadott, az a gyanúnk, hogy azért adoptálta a kutyát, hogy röhöghessen rajta. Töki mindenesetre azóta családtag lett, igaz, nem tudott felhagyni azzal az életmóddal, amit kóborkutyaként folytatott.

Töki bundája kezelhetetlen, mindig rendetlenül nézi ki, és amellett, hogy esztétikailag nem éppen felemelő a látványa, még büdös is. Amellett, hogy pálpusztai sajtot idéző alapszaggal bír, gazdája szerint rendszeresen tér úgy haza portyázásairól, hogy belefetrengett valami nagyon büdös dologba, feltehetően más állatok ürülékébe.

És akkor az alvási szokásairól nem is beszéltünk.

McMenemy Márk Facebook-oldalára pár napja töltötte fel azt a két fotót, ami Töki kutya legutóbbi akcióját örökítette meg.

Tökinek komoly rajongótábora van, és jó pár tipp érkezett, hogy vajon kivel állhat rokonságban ez a „lény”.

Pár tipp.

1.

2.

3.

4.

Mi nem tudjuk eldönteni...

Mindenesetre McMenemy Márk a nyomásnak engedve hamarosan beindítja Töki saját Insta-profilját, és ha az meglesz, természetesen azonnal breakingelni fogjuk a hírt.

UPDATE:

Közben érkezett egy megjegyzés McMenemy Márktól:

Egy nagyon fontos kiegészítés!! Nagyon sokat nevetünk Tökin mert óriási jellem és figura, de a cikk állításával ellentétben, egyáltalán nem azért fogadtuk be, hogy röhögjünk rajta, hanem azért mert beleszerettünk.

A félreértések elkerülése végett természetesen mi sem akartuk megbántani Tökit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában