A Denali Nemzeti Park a világ egyik leggyönyörűbb vadrezervátuma, Alaszka szívében, és körülbelül akkora területen fekszik, mint a Dunántúl.

Itt található többek között Észak-Amerika legmagasabb hegye, a Denali, azon pedig ugye a 6168 méteres McKinley-csúcs. Ez így már nem is hangzik rosszul, ha mondjuk egy alaszkai kiruccanásra adnánk a fejünket, de ha totális elszigeteltségre vágysz, ahol ember tényleg még alig járt, akkor itt ez a kabin, távol az emberi civilizációtól, amelyben meg is húzhatod magad.

A lakhely egyébként olyannyira el van zárva a civilizációtól, hogy csak repülőgéppel lehet megközelíteni. De annak ellenére, hogy szinte a világ végén van, a szálláshely öt vendégszobával, impozáns nappalival, szaunával, valamint egy teljesen felszerelt konyhával várja a vendégeket. Végtelen magány és nyugalom, a Denali-hegység lábánál, mintegy 2 kilométerrel a tengerszint felett; a közeli Ruth-gleccser vagy az északi-fény megcsodálása pedig csakis emelni tudja a kikapcsolódás élményét. Jöhet?

S ha ennyivel nem érnéd be az alaszkai vadrezervátumból:

Íme a világ egyik leggyönyörűbb vadrezervátuma

A látottakra egyszerűen nincsenek szavak.

Ez is érdekelhet:

Ez a nyugodt kertvárosi ház egy full extrás szexbarlangot rejt

Dugig van olyan cuccokkal, amelyeket az egyszerű férfiember egy Michelle Wild-életmű fejben lezongorázása után sem tud észszerű keretek közt értelmezni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában