Az elmúlt években az életünk szerves részévé vált a bankkártyás, biztonságos fizetés. A következő hónapok azonban olyan változásokat ígérnek, amelyek pozitívan befolyásolják majd a pénzügyeinket. Hogy néz ki az új digitális pénzügyi világ? Eláruljuk!

Egyre jobban bízunk a mobilunkban

Egy 2019 tavaszán végzett kutatásából kiderült, hogy a magyarok 92 százalékának van okostelefonja, a megkérdezettek 69 százaléka használná azt fizetésre bankkártyája helyett, 26 százalék pedig már ennél is innovatívabban gondolkodik: az okosóráját használná erre a célra.

Mivel szinte egész nap a kezünkben van, így nem meglepő, hogy a mobil már most sokak számára alapvető fontosságú, ha pénzügyeikről van szó. A megkérdezett magyarok 42 százaléka már alkalmazáson keresztül intézi pénzügyeit, ez 17 százalékkal magasabb, mint három évvel ezelőtt.

 

Meglepő, de igaz: a bankkártyás fizetés helyett sokan már a mobiljukat használják

Kiderült ugyanis, hogy a  válaszadók 21 százaléka próbált már ki valamilyen mobiltárcát, és közel minden harmadik megkérdezett (31%) küldött már ismerősének pénzt P2P szolgáltatáson keresztül.

Az biztos, hogy a fenti szolgáltatások egyre szélesebb körben terjednek majd el, de közben a használatuk fel is vet néhány jogos kérdést: Biztonságos? Ellenőrizhető?

Digitális, kártyás, mobilos fizetés

Valahol tudjuk, de sokszor eszünkbe sem jut, hogy a készpénz előállítása, őrzése, szállítása és feldolgozása több száz millárd forintot emészt fel évente. Az elektronikus vagy digitális pénzügyi megoldások azonban olcsóbbak, gyorsabbak és kényelmesebbek is.

A bankkártyás fizetés régóta ismert, klasszikus elektronikus fizetési módszer. Kapcsolhatunk hozzá virtuális tárcát és online fizetéseknél is használhatjuk. A mobilfizetés is egyre népszerűbb. Ilyenkor a fizetési folyamat pont úgy történik, mintha bankkártyával fizetnénk, de a kártya helyett a telefonunkat érintjük az arra alkalmas terminálokhoz.

Ez szép és jó, de mennyire biztonságos?

A mobilfizetés a tranzakcióban egy virtuális kártyaszám , ún. token vesz részt, a fizikai kártya adatait a kártya nem tárolja.

Új trendek, új szokások: ősszel új világ jön

2019 őszétől érvénybe lép az Európai Unió új szabályozása a kártyabirtokosok fokozott védelme érdekében, amelynek kulcsa az erős ügyfél hitelesítés. Ez azt jelenti, hogy digitális fizetéseket csak azután hagyhatja jóvá a szolgáltató, ha a felhasználó a három rendelkezésre álló azonosítás típusból legalább kettővel azonosította magát. Ezek az azonosítási típusok a következők: ismereten alapuló (pl.: jelszó), birtokláson alapuló (pl.: token kártya) és biometrikus azonosítás (pl. ujjlenyomat).

A biometrikus adatokon alapuló azonosítás fokozott biztonságot nyújt, hiszen a felhasználók egyedi jellemzői szükségesek hozzá, mellyel más nem rendelkezhet. Az ujjlenyomaton kívül többek között az archáló-, az írisz, retina felismerése, de akár a hangminta analízis is ide tartozik.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Mastercard!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában