Idén májusban 12 869 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ami elmarad a 2018. májusitól, amikor 13 967 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden megjelent közlemény szerint az első öt hónapban 63 168 tranzakció zajlott a lakáspiacon, ez valamivel kevesebb az előző év azonos időszakában mérthez képest, amikor az ingatlan-adásvételek száma 64 360 volt. Arról már korábban írtunk, hogy Budapesten az újépítésű lakások

átlagos négyzetméterára az OTP Jelzálogbank statisztikája alapján az idén 750 ezer forint, jövőre pedig 850 ezer forint körül alakulhat.

Így valószínűleg még kevesebb tranzakció várható a jövőben, főleg, hogy a főváros I., II., V. és a XII. kerületében az új lakások átlagos négyzetméterára már most meghaladja az egymillió forintot – és ez a tendencia nem akar lassulni.

Ez is érdekelhet:

Egy külön univerzumra bukkantunk a Gellért-hegyen

576 millió forintért, azaz 1,8 millió euróért válik meg tőle jelenlegi tulajdonosa.

(Forrás: Getty Images, MTI, Duna House)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában