Budapest rosszul járt, na de Érd!

Mindössze három megyeszékhely és nagyváros tudta pozitív mérleggel zárni a múlt évben a költözések egyenlegét, a szakzsargon szerint az állandó vándorlási egyenleget – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH hivatalos demográfiai adatain és a saját adatokon alapuló elemzéséből.

Érd, az agglomeráció fővárosa

A három kivételes nagyváros közül Érd érte el a legjobb eredményt, 952 emberrel többen mentek oda, mint ahányan elköltöztek. Győr került a második helyre, ahol a mérleg 237 fős többletet mutat, a harmadik pedig Szombathely lett 88 fős plusszal. Érd szintén régóta nagyon vonzó célpont a költözéseknél, a budapesti agglomeráció “fővárosa” is lehetne, hiszen jó a közlekedése, autópályán van összeköttetése Budapesttel, de az ingatlanárak még mindig szolidabbak, mint a fővárosban.

Így nem meglepő, hogy Érd továbbra is a legnépszerűbb célpontok közé tartozik, az egy eladó érdi ingatlanra jutó kereslet 10 százalékkal nőtt az idén. Szombathely és Győr, valamint a nyugati országrész eleve népszerű a költözéseket tekintve; Győr iparilag az egyik legfejlettebb város, ahol sok munkahely jött létre. Győrben és Szombathelyen 2019-ben is nőtt az egy-egy eladó lakásra jutó kereslet, tavalyhoz képest 20, illetve 12 százalékkal.

A nagyvárosok versenyében Budapest járt a legrosszabbul ebben az összevetésben, közel 6 ezres mínuszt mutat a költözések egyenlege. A második és harmadik leggyengébb eredmény Debrecen és Szeged nevéhez fűződik, előbbi 781, utóbbi 502 fős mínuszt könyvelhetett el 2018-ban.

Kisvárosok: nyomasztó Pest megyei fölény, velencei kivételekkel

A kisebb városok toplistáját a Pest megyei települések vezetik. Szigetszentmiklós áll az élen, a városba 581-gyel többen érkeztek, mint amennyien elmentek. A második helyezett Veresegyház, utána Gyömrő következik a harmadik helyen, de az első ötben szerepel még Dunaharaszti és Göd is 489-554 emberes többlettel.

A kisvárosok top 20-as listáján a Pest megyeiek mellett két Velencei-tó melletti település, Gárdony és Velence is szerepel, de az élbolyban ott van még Hajdúszoboszló, valamint a Balaton-partján lévő Siófok és Balatonalmádi is.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon