Legjobb baráttal kibérelni egy pecót tuti garancia a jóságra – gondoltuk mindketten. Hát, a francokat az.

Ha valaki nem olyan szerencsés, hogy van saját lakása vagy elegendő keresete arra, hogy egyedül (vagy a párjával) béreljen lakást, akkor mi sem természetesebb, hogy az ember a szintén lakáskeresésben lévő barátaival cuccolna össze. Olcsóbb a bérleti díj, ha feleződik-harmadolódik meg nem idegenekkel lakik az ember és nem is a szüleivel stb. nem kell sorolni az előnyöket. Viszont egy év elég tanulságos leckén át megtanultam: egy jó barátság baromira nem garantálja, hogy jól is fogtok együtt lakni.

Huszonkét éve ismertük egymást Annával (a cikk kedvéért hívjuk mondjuk így), már láttuk egymást minden szinten: hányta már le a nadrágomat egy buliból kifelé hajnalban, raktak már ki minket együtt szórakozóhelyről miattam, balhéztunk már Párizs közepén huszonévesen, vigasztaltuk egymást orrvérzésig szakítások után és álltunk ki egymás mellett kilencévesen, mikor mindkettőnket kiközösített az osztály. Ízig-vérig barátságról van tehát szó, nem csak amolyan heti egyszer rúgjunk be „miastájsz?mindenokéigyunkkétfelest” haverságról.

Az elejét imádtuk. Hatalmas lakás a belvárosban, amire sikerült úgy szerződést kötni, hogy kevesebb bérleti díjért az elején kifestettük a pecót. Nagyon sokat röhögtünk ezeken a nyári napokon: közben mindketten melóztunk is valami turistabusz-jegyeladós kulimunkát, amit egyikünk sem szeretett, de kellett a pénz és épp nem volt jobb. Minden nap ledöbbentünk, hogy milyen király ez a lakás és mennyire jó már, hogy együtt lakunk: mindketten vagyunk elég praktikusak ahhoz, hogy mindig legyenek alapcuccok a hűtőben, pénz az albira és még egy kicsit jusson szabadidőre is.

Ott kezdődtek a bajok, mikor Anna kezdte elhagyni magát. Egész hétvégéket meg egybefüggő napokat tolt le kilyukadt, kitérdelt pizsamában az ágyban heverve, sorozatokat újranézve. Mivel barátok voltunk, ezért egy idő után elkezdtem neki mondogatni, hogy figyi, nem megyünk el sétálni a várba? Nem megyünk le az Erzsébet térre a parkba? Nem találkozunk a pajtikkal? És a legtöbbször az volt a válasz, hogy ma nem, hulla vagyok, de te menj nyugodtan.

Én pedig elkezdtem őt unszolni, hogy ez azért nem mehet így, hogy egész nap itt döglődsz és nem érdekel semmi és elhagyod magad, amikor meg nem, akkor a lakáson vagy a munkánkon melózunk.

Ő visszaérvelt, hogy hagyjam már békén, neki ez így jó, mások vagyunk, ő se csesztet engem, én miért csesztetem őt?

Mire azt mondtam: mert nem csak a lakótársad vagyok. Hanem a barátod is. És az a pont, amikor én nem foglak csesztetni és te sem engem ha azt látod, hogy rossz felé mennek eléggé a dolgok, na az lesz az a pont, amikor mi már nem leszünk barátok.

Aztán ezt a témát egy ideig jegeltük. És akkor elkezdődött a többi baj: a közös, hűtőbe vett kajákból ő sokkal többet fogyasztott, mint én, amire jött a válasz, hogy én is nyugodtan ehettem volna belőle, nem az ő hibája. És tényleg nem az ő hibája volt. Aztán ő kezdett el azzal jönni, hogy nem mosogattam el, mikor én jöttem volna: én meg azzal jöttem, hogy neki tegnap 3 tányért kellett elmosnia, én viszont tegnapelőtt egy hétfős házibuli után takarítottam el és ez nem fair.

Aztán már az is elkezdett idegesíteni, hogy reggel megitta a kávét és nem főzött újat. Hogy egy órát fürdött reggel és nem tudtam bemenni vécére sem és víz sem maradt nekem. Aztán őt meg az, hogy én hétköznap miért hívok át ismerősöket, aludni akar. Aztán engem az, hogy ő úgy hívta át az ismerőseit, hogy ő konkrétan nem is volt otthon csak én: hogy majd én beengedem őket és elszórakoztatom, amíg pár óra múlva meg nem jön ő.

Aztán őt az, hogy én miért bulizok hajnalig, engem meg az, hogy ő miért nem hajlandó a lakáson kívül találkozni emberekkel. Ezt a végtelenségig tudnám folytatni, de átjön a lényeg: kábé fél év alatt olyan szinten voltunk, hogy csak a legszükségesebbek miatt álltunk szóba egymással.

Az utolsó pár hónap volt a legrosszabb. Bezárkóztunk egymás elől, nem érdeklődtünk a másik iránt: én tíz napra el is költöztem egy másik barátnőmhöz, amit bevallottan évekig nem bocsájtott meg nekem teljesen. Ő kibeszélt engem a barátainak, én őt az enyéimnek, a két társaság meg gyorsabb, mint egy messenger csoport, úgyhogy mindenki tudott mindent.

A legutolsó hónapban viszont még egy nagy levegővétellel sikerült azért jól lezárni ezt az egyéves közös bérlést, de utána beletelt egy-két hónapba legalább, hogy újra visszatérjen az a barátságunk, ami az összeköltözés előtt volt. Ő amúgy egy olyan barátnőjével cuccolt össze, akivel sosem voltak túl mély viszonyban – egy egyetemi szaktársa, egyike a társaság kicsit marginálisabban jelen lévő tagjainak. És egészen meglepő volt látni, hogy vele, habár ezerszer kevesebb közös van bennük mint bennünk, mégis működik. Immár öt éve laknak együtt, tökéletes és zavartalan harmóniában.

Én azóta sokfelé éltem, jó ideig kétlakian is, már egy ideje önállóan – de barátnővel sosem cuccoltam össze újra. Szörnyű volt megélni, hogy egy együttlakás ennyire pengeélre tud tenni egy barátságot – sosem akartam újra letesztelni mással ugyanezt.

Ami tanulságot pedig levontam – és szerintem te is fontold meg, ha összebútoroznál valakivel – hogy az életritmus egy együttlakásnál ezerszer fontosabb, mint az, hogy jó barátok vagytok-e. Talán nehezebb is az utóbbi, mert sokkal érzékenyebb minden kritika, ha barát mondja barátnak, nem lakótárs a lakótársnak.

Persze a legjobb verzió az, ha a kettő egyszerre van: nekünk ez nem ment. De szerencsére a mai napig jóban vagyunk, mélyen és úgy, mint előtte – viszont tényleg kevésen múlt, hogy kisiklik a barátságunk ezen. Úgyhogy a végére egy tanács: ne a barátság döntsön azonnal a lakótársválasztásban, hanem nézzétek meg, vajon egyezik-e az életritmusotok. Az, hogy valaki hogyan szeret élni, mikor kel és fekszik, rendes-e vagy rendetlen, igényes-e vagy igénytelen, egyedül szeret-e többet lenni vagy társaságban, milyen kimozdíthatatlan napi rutinjai vannak: nos, sorry, de inkább ezek lesznek a döntő faktorok, hogy megy-e az együttélés vagy sem, nem pedig az, hogy amúgy fantasztikus lelki társak vagytok.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Életmód

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon