Hazai ingatlanfronton is elég sok „leg” lett az alsó és a felső régiókban is: mutatjuk az idei évet számokban!

Bár a 2019-es év a teljes lakáspiacot nézve a nyáron megcsappanó kereslet miatt nem lesz rekordesztendő, azért idén is számos csúcs született – derül ki az ingatlan.com összesítéséből. A kereslet a 2018-as szinthez képest 9 százalékkal, a 2017-eshez viszonyítva 7 százalékkal volt alacsonyabb.

Az országos kínálat, azaz a feladott hirdetések száma tavalyhoz képest lényegében stagnált, de a különböző településeken eltérően alakult. A kínálat Budapesten több mint 8 százalékkal csökkent, ezzel szemben megyei jogú városokban 10 százalékkal, a vidéki városokban 7 százalékkal, a községekben - részben a júliustól elérhető falusi csok miatt – 8,5 százalékkal nőtt.

Leggyorsabban elkelt ingatlanok

A kereslet és kínálat alakulása mellett az ingatlan.com összefoglalója felsorolja azt is, mely lakások keltek el a leggyorsabban az idén. Egy budapesti, VII. kerületben lévő, Dohány utcai garzonlakás a csúcstartó:

a 33 négyzetméteres lakást áprilisban 22 óra alatt adta el a tulajdonos.

A megyeszékhelyek közül Nyíregyháza lett az első, köszönhetően az egyik ottani – 61 négyzetméteres – panellakásnak. Ezt január 14-én dobta piacra az eladó, egy nappal később este 10-kor pedig le is vette a hirdetést, mert túladott rajta 17,9 millió forintért. A többi város versenyét Gyömrő nyerte; egy 54 négyzetméteres téglaépítésű földszinti lakásra 20 órán belül akadt jelentkező júliusban, aki 28 millió forintot adott érte.

A községek közül Sükösd a 2019-es év bajnoka: egy 90 négyzetméteres családi házat alig több mint egy nap alatt sikerült eladni. A gyorsaságban nem meglepő módon szerepe volt az alacsony árnak, ezért a lakóingatlanért ugyanis 1 millió forintot kellett fizetni.

Legdrágábbak és legolcsóbbak

Az ingatlan.com csokorba szedte a több százezres kínálatban december végén szereplő legdrágább és legolcsóbb ingatlanokat is.

A legmagasabb ár a budapesti Andrássy úton található kétezer négyzetméteres és huszonhét szobás palotához tartozik, amiért 5,5 milliárd forintot szeretne kapni a tulajdonosa:

A második helyen áll egy komplett épület: a Rákóczi úti ingatlan alapterülete 12 ezer négyzetméteres és 173 lakás alakítható ki benne – ezért a vevőnek 4,64 milliárd forintot kell letennie az asztalra. Utánuk egy terézvárosi nyolc szintes épület következik 3,48 milliárd forintért.

A december végén legolcsóbban elérhető három ingatlan Békés megyében található. Köztük is a legkevesebbet egy kétegyházi, már részben szétbontott házért kell adni: telekáron keresi a gazdáját 300 ezer forintért.

Egy mezőgyáni részben összedőlt 49 négyzetméteres vályogház 440 ezer forintba kerül. Ugyanennyit szeretne kapni a tulajdonos egy 40 négyzetméteres, közművek nélküli kevermesi házért.

Kíváncsian várjuk, 2020-ban hogy alakul majd a piac!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában