Kádár-kockát mindenkinek!

A húszas években kezdték építeni ezeket a tipikus, szépnek és karakteresnek éppen nem mondható kockaházakat vidéki városokban, falvakban és külvárosokban, de igazán a hatvanas évektől terjedtek el. A Kádár-kockának gúnyolt házakat minden magyar ismeri: négyzetes alaprajz, kb. 100 négyzetméteres terület, két ablak az utcára, nyeregtető – nem szaladt meg a tervezési fantázia ezeknél a totálisan jellegtelen klónházaknál.

Egy félig német, félig magyar fotós, Katharina Roters készített egy fotósorozatot arról, hogy ezeket a tök ugyanolyan házakat hogyan próbálták lakóik itt-ott egyedibbé tenni ornamentikákkal és egyéb homlokzati mintákkal. Roterst megfogták ezek a többnyire geometrikus mintázatok, a Kádár-kocka mint jelenség és maga az elnevezés is – a Hungarian Cubes (Magyar kockák) című könyvében ezeknek a házaknak a „már-már abszurd szépségét” örökíti meg.

„2003-ban költöztem egy német nagyvárosból egy magyar faluba. Amikor elkezdtem fotózni ezeket a házakat a faluban, felfigyeltem az egyszerű, geometrikus mintákra, amelyek néha olyanok voltak, mint egy absztrakt festmény. Aztán azon kaptam magam, hogy egyre inkább lenyűgöz ez a furcsa ornamentika: a végleges képek digitális utómunkája során eltávolítottam minden „zavaró tényezőt” a képekről – kábeleket, faágakat, szatelliteket – hogy csakis az ornamentikára helyezzem a fókuszt, az egyszerű tipológiára. Mint kívülálló, valószínűleg máshogy látom ezeket az épületeket: történeti, intellektuális és a múlt miatti érzelmi kötődések nélkül.”

„A szocializmus gulyáskommunizmusa alatt radikálisan megváltozott éra alatt jöttek létre ezek a pre-urbánus/poszt-folklór épülethibridek, melyek egyáltalán nem illettek a magyar építési tradícióba; a funkcionális uniformizálás és a házak egyedi, individuális jellegének megszüntetése a kommunizmus által éltetett társadalmi üzenet volt.”

A könyvet magát pedig, ha érdekel, itt lehet megrendelni. Szerintünk elég igazi korlenyomat.

(Fotók: Katharina Roters) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés