„Derűs és monolitikus” templom Olaszországból, nagyon nem régies felfogásban.

A bolognai Mario Cucinella építésziroda álmodta meg a Santa Maria Goretti templomot Mormannóban, Dél-Olaszországban. A fehér templom kereszt alakú bejáratával és rendhagyó alakjával azonnal odavonzza a szemet;

nagyon nem a megszokott, régi templomstruktúrákat követi az épület, viszont mégis kifejezetten illik a tájba.

A Pollino Nemzeti Parkra és a környező hegyekre tekintő épületben az építészek egy kortárs épületet szerettek volna létrehozni, amelyben a négylevelűlóhere-alak Olaszország Calabria régiójában lévő régi, barokk és bizánci templomalaprajzot gondolja újra.

A végeredmény az építészek szerint egy „derűs és monolitikus” épület, mely egyszerre kortárs és mégis kortalan, mivel a természet formáit követi és a régi olasz örökséget és magába építi.

A kereszt alakú bejárat éjszaka lágy fénnyel világít egyfajta fáklyaként. A belső térben burkolatlan falakkal hangsúlyozzák a templom alakját, a székeket pedig szándékosan nem integrálták a templomba, hogy úgy használhassa a helyi közösség a teret, ahogy szeretné.

A tizenhat méter magasból lelógó, virágsziromra emlékeztető, áttetsző fehér szövet egyfajta angyali jelenésként lóg alá és árasztja el fénnyel a templomot.

Elég pompa lett!

(Fotók: Dezeen)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában