Lehet, hogy te is olyan családban nőttél fel, ahol még a rozsdás, görbe szegeket is meg kellett őrizni, hiszen jók lesznek azok még valamire. Ez volt a tökéletes módszer arra, hogy az ember otthona idővel egy hatalmas lerakattá váljon, ahol a rengeteg beazonosítatlan holmi úgy kezdi eluralni az életterét, mint a hawkinsiak városát a föld alatt terjeszkedő trutymó.

Aki pedig ilyen traumákat élt át – vagy teljesen más szellemben nevelték –, az felnőttkorára könnyen átesik a ló túloldalára: szinte azonnal mindent kihajít, amire már nincs szüksége, pedig ezt sem neveznénk optimális megoldásnak, és nem csak azért, mert a mai korszellem egyik fő axiómája az, hogy újrahasznosítás mindenek felett.

A válasz sokkal kézenfekvőbb: hidd el, pont arra a dologra ha neked nem is, de valakinek még szüksége lehet.

Így ha akad otthon jó néhány olyan cuccod, aminek már nem találod a helyét az életedben – működő walkman, régi pénz, lecserélendő bringa vagy kinőtt gyerekruha –, akkor két dolgot nem ajánlunk: ne őrizd a végtelenségig, hiszen nincs már rá szükséged, de ne is dobd ki az első adandó alkalommal. Helyette tedd fel a Jófogásra, hiszen így három dolgot is kipipálhatsz:

  • a számodra már nem hasznos dolgoktól megszabadulhatsz,
  • némi zsebpénzre is szert tehetsz,
  • és valakinek garantáltan örömet okozol.

És ez a képlet természetesen oda-vissza működik.

1. Zongora

Egy új zongoráért akár több millió forintot is elkérhetnek, viszont ha az ember csak ismerkedik a hangszerrel, vagy beéri egy kevésbé kipattintott darabbal is – amelynek cserébe viszont lelke van –, akkor jó helyen kopogtat: hiszen a klasszikus darabok mellett digitális zongorát vagy pianínót is találni itt, néhány tízezer forinttól egészen a több százezres darabokig.

2. Könyv

Bár az információs forradalom korában egyre inkább a digitális platformokon csüngünk, egy kezünk közé került könyvnek továbbra is különleges kisugárzása van. Főleg, ha túlélte az elmúlt évtizedek, évszázadok viharát. A Jófogáson rengeteg könyvet találhatsz, a kortárs daraboktól kezdve egészen a 17–18. századi ritkaságokig. Érdemes hát szétnézni az otthon porosodó kötetek között, ahogyan a digitális lerakatban is:

3. Lemezjátszó

Egy régi lemezjátszó a legtöbb nagyszülői otthonban ott bujkál valahol. Pedig egy – amúgy reneszánszát élő – berendezésről van szó, amelyhez előszeretettel tér vissza sok 21. századi halandó, miután a digitális információvihartól már teljesen megcsömörlött. És mert a bakelitlemeznek nemcsak sajátos hangzása, de különleges hangulata is van:

4. Bútorok

A régi, masszív bútorokkal is hasonló a helyzet: ki szabadulna tőlük kézzel-lábbal, ki mit nem adna egy olyan darabért, melynek még a szagából is az eternitás érzete árad. Néha pedig a kirakós hiányzó darabját pont egy antik bútor jelenti. De az is gyakori, hogy valaki az amúgy modern bútorzatát cserélné le – költözés után – egy újabbra, mert az jobban illik az enteriőr hangulatához. Jófogáson az olasz interziás bútoroktól kezdve egészen a 21. századi, minimalista darabokig szinte mindent megtalálni – ezért ha van egy nem használt bútorod, érdemes lehet helyet bérelni neki az oldalon. Garantált, hogy jó társaságba kerül.

5. Gyerekruhák

Sok gyerekruháról már a vásárlás pillanatában tudjuk, hogy a napjaik erősen meg vannak számlálva – de dacára annak, hogy a csemete talán hónapok alatt kinövi őket, sok szülő pénzt és energiát nem sajnálva szerzi be így is a legnyerőbb darabokat. Ezért is történik meg az gyakran, hogy jó minőségű, divatos gyerekruhával van tele a ház, amelyeknek egy idő után már nem igazán vesszük hasznát. És ahogyan jó dolog pénzzé tenni ezeket a feleslegessé vált holmikat a Jófogáson, ugyanúgy remek dolog, ha a gyermek aktuális korának megfelelő göncökhöz juthatunk hozzá kedvező áron.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Jófogás.

Ez is érdekelhet:

Nem olyan nagy titok, hogy mitől válik valaki nagy horgásszá

Lelkes, kitartó és alázatos, és végül mindig kész gazdagítani a tudás- és eszköztárát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában