Újabb, akár ötmillió forintos támogatást kapnak a falusi csokkal építkezők

Derűs hírünk van, ha vidéken építenél gyerkőcökkel házat.

Újabb lendületet kaphat a kistelepülések lakáspiaca, mivel a falusi csok keretében megépülő házakra januártól már kérhető lesz az akár ötmillió forintos áfa-visszatérítés 2022 közepéig. A falusi csokos áfa-visszatérítés fokozhatja az építési kedvet, amely egyébként is elég élénk: az év első kilenc hónapjában 8308 egylakásos épületre, azaz családi házra adtak ki engedélyt, ami nyolc százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet országosan.

A falusi csok összege függ egyrészt attól, hogy meglévő ház felújításáról vagy új ház építéséről van szó, másrészt pedig a gyermekek számától.

Áremelkedés a településeken

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy a július óta elérhető falusi csok felpörgette az érintett 2500 település lakáspiacát.

Július és november között a szóban forgó településeken az eladó lakóingatlanok átlagára a kínálati piacon 13,5 millió forintot tett ki, ami 10 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben. A drágulás érthető, mivel a kereslet is jelentősen megnőtt az érintett településeken. Összességében 18 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a falusi csokos lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, egy-egy hirdetésre pedig még intenzívebben, 33 százalékkal többen érdeklődtek.

Jól mutatja a falusi csok hatását, hogy miközben július és november vége között a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban csökkent a kereslet az előző évek azonos időszakához viszonyítva, a falusi csokos településeken ugyanakkor kevesebb hirdetésre jóval több érdeklődés érkezett.

Slágerlista

A kereslet azonban az országon belül egyenlőtlenül alakul az ingatlan.com adatai szerint. Ha egyenletesen alakulna a kereslet, akkor egy-egy megyére az érdeklődések 5,26 százaléka jutna. Ezzel szemben a legnépszerűbbek a Balaton melletti megyék, Veszprémben és Somogyban ugyanis a falusi csokos településen érdeklődők 11 százaléka keresett ingatlanokat. Pest megye is dobogós lett, amely az érdeklődések 10 százalékát fedi le. Népszerűnek mondhatók a hevesi, borsodi és nógrádi falusi csokos községek is, a legkevésbé keresettek pedig Hajdú-Bihar, Csongrád és Békés.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon