Ha modern remeteéletre vágysz, messze elvonulnál a várostól és fontos a környezetvédelem is, akkor ez a te házad

Mindig klassz, amikor valami úttörőnek beharangozott, izgalmasnak látszó dolog nem vérzik el már a megvalósítás előtt. Az Ecocapsule nevű picike szlovák eco-ház úgy néz ki túlélte a kezdeti nehézségeket és az első 50 darab eladása után máris jöhet a második generáció, ami a tömeggyártásnak hála érezhetően olcsóbb lehet az elődnél.

Ha beborul, még mindig bízhat a tulaj abban, hogy fúj a szél

 

Ha messze elvonulnál a várostól, valamint fontos a környezetvédelem is, akkor tutira ez a te házad. Ugyan nagyjából akkora, mint egy kisebb börtöncella, de két embernek és a túléléshez szükséges eszközöknek akár elég is lehet. Mondjuk vendégeket ne hívj vasárnap ebédre.

A lakókapszulát saját kerekein lehet ide-oda tologatni, de a gyártó tervezi, hogy 2017-ben speciális utánfutóval is bővíti a kínálatot, így aki igazán menő, az akár saját villanyautóval is vontathatja majd a kuckóját. A kicsike házikó bárhol felállítható, nincs szüksége semmilyen speciális alapra, legfeljebb a kiszemelt terület tulajdonosától kell engedély. A tetején lévő horgoknak köszönhetően akár helikopterrel is telepíthető, vagy sík terepen a kihajtható görgőin is eltolható a kinézett placcra. Alapterülete 8,2 négyzetméter, amiből 6,3 nm hasznos terület, tömege üresen 1,2, feltöltött víztartállyal pedig 1,9 tonna.

Napsütés, szél, eső. Az Ecocapsule mindennek tud örülni
Akár villanyautót is lehet vele tölteni

Energiaellátásáról 750 W teljesítményű szélgenerátor, és 600 W-os napelem gondoskodik, amik a minimum 10 kWh-ás akkumulátort töltik - felárért nagyobb is kapható - ami papíron 4 napig bírja még akkor is, ha nem süt a nap. Van 12/24, illetve 110/230 voltos elektromos hálózata, villámvédelemmel és vízmentes, bio wc-vel is felszerelték. Aki hosszabb időre költözne bele, annak hűtőszekrényt és mosógépet is beépítenek. A vizet saját szűrőrendszer tisztítja ihatóra, így esőből, vagy patakból, tóból is fel tudja tölteni a ház a készleteket.

Minimál fürdőszoba zuhanyzóval, WC-vel és mosdóval

A készülő második szériában már padlófűtés, és takarékos légkondicionáló berendezés is lesz. A jelenlegi modell 79 ezer euróba kerül, ami hazaiban 24,4 millió forint. Hát, nem olcsó, az biztos. Viszont tutira nincs szomszédod.

Érdemes jól megválogatni, kivel alszik együtt az ember 6 négyzetméteren
A legolcsóbb, papíralapú mini Ecocapsule

(via: Ecocapsule)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában