Tízezrek csatlakoznak olyan internetes közösségekhez, ahol az otthoni barkácsolásaikkal, kreációikkal büszkélkednek az emberek. Ez jó, hiszen ebben ki lehet élni a kreativitást. Csak éppen nem való mindenkinek. Van, aki kétbalkezes, de olyan is, aki egyszerűen nem szeretne fűrészelni, betonozni. Nekik lesz hasznos a Wilio adatbázisa, amelynek segítségével megbízható szakemberekre lehet rábízni a ház körüli munkákat.

Kinek nem való a ház körüli munka?

Aki családi házban él, az végeláthatatlan feladathalmazt görget maga előtt. Nincs ezzel gond, valószínűleg mindenki tudta, amikor ilyenbe költözött, hogy kell majd söprögetni, füvet nyírni, locsolni. Ennél komolyabb kihívások is érkeznek, hiszen biztos, hogy egyszer szükség lesz betonozásra, ha valaki bővíteni, udvart rendezni szeretne, de a fák metszése, a kerítés kicserélése, a tető faszerkezetének karbantartása is rendszeresen előforduló feladat.

Aki ezermester, azaz egy mindenhez értő szakember, annak nem okoznak gondot ezek a munkák. Megoldja este, esetleg a hétvégén, ráadásul még kedvét is leli a bütykölésben, tevékenykedésben, főleg akkor, ha életvitelszerűen nem ez a feladata. Egy kis kerti munka jól esik a testnek, léleknek, szívesen fog bele az ember, főleg a saját portáján. Akad azonban olyan is, aki házban él, de nincs érzéke ezekhez a feladatokhoz. Aki csak megvágná magát a fűrésszel, ráütne az ujjára a kalapáccsal. Neki nincs értelme erőlködnie, egyszerűbb segítséget kérnie – például a Wilio szakembereitől. Ez az az oldal, hogy a kereslet találkozik a kínálattal, így területi bontásban megtalálhatók a legjobb szakik, akik nem a levegőbe beszélnek, hiszen nincs erre módjuk, mivel értékelést kapnak a munkájukra. Ha például valaki a tető, illetve az ereszcsatorna tisztítását szeretné megoldani, de nem akar leesni a létráról, itt talál segítséget: https://www.wilio.hu/c/teto-es-ereszcsatorna-tisztitasa

Miért éri meg kiszervezni a kerti munkákat?

A házi barkácsolás, a maradék építőanyagokból való alkotás kiemelkedően népszerű a férfiak körében, egyfajta Csináld magad!-mozgalom van kibontakozóban. Ennek a kreativitás kiélése mellett a spórolás a motivációja. Érdemes azonban átgondolni: tényleg minden ilyen jellegű kiadás felesleges? Hát persze, hogy nem! Azzal, ha valaki kiszervezi a ház körüli munkákat, időt spórol magának. Ezzel az idővel azt kezd, amit akar: dolgozhat a szakmájában, több pénzt keresve, mintha otthon bütykölne, de töltheti azt a családjával, barátaival is. A hétvége a pihenésé kell, hogy legyen – ha kifulladásig robotol valaki a ház körül, arra nem sok jó vár.

Fontos az is, hogy a szakmunkák egy része jelentős eszközigénnyel rendelkezik. Valószínűleg fűnyírót mindenki vásárol magának, viszont körfűrészre, betonkeverőre, szintezőlézerre nem biztos, hogy sokszor lesz szükség. Ha viszont ezeket használni akarja valaki, be kell szereznie az eszközt, azaz vagy kibérli, vagy megvásárolja azt. Utóbbi esetben a kiadás sokszor akkora, amennyiből évekig el lehetne végeztetni az adott feladatot egy külsős munkaerővel. Meg kell még említenünk a minőséget: szinte biztos, hogy szebb lesz egy munka kivitelezése, ha hozzáértő szakember végzi azt, mintha a háztulajdonos próbálná megcsinálni egy YouTube-videó alapján. A fentieket kell mérlegelni, amikor az ember a ház körüli munkák megoldásán gondolkozik.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

További cikkeink a témában