Mint minden hobbinak, úgy a szivarozásnak is megvannak a maga szakszavai. Olyan fogalmak, amelyeket kizárólag az értheti, aki az adott társaság tagja. Ha szivarokról és szivarozásról beszélünk, akkor a humidor és a propilén például ilyenek.

A kettő között azonban nagy a különbség! Előbbit egy kezdő a szivarozás életmódjának kezdetekor már megismeri, míg utóbbiról gyakran a tapasztaltabb szivarosok sem tudják elképzelni, hogy micsoda.

Pedig a propilén nélkül a szivarosok nem élvezhetnék olyan könnyen kedvenc kubaijuk aromáit! Tartson velünk, mert ez a bejegyzés itt és most a propiléné lesz!

Kezdjük az elején! Mi az a propilén?

Mint azt már említettük a bevezetőnkben is, a propilén sok fejfájástól óvja meg a szivarosokat. A propilén egy olyan kémiai anyag, amely a szivar megóvását biztosítja.

Egy kémiai szerves vegyületről van szó, azaz egy alkénről. Molekulái különleges dupla kötést tartalmaznak. Maga az anyag gáz, méghozzá egy igencsak gyúlékony gáz! Színtelen, szagtalan, vízben szinte nem is képes oldódni, ám levegővel érintkezve robbanó vegyületté válik.

Ebből az anyagból aztán készítenek különleges műanyagokat, csöveket, lemezeket.

Miben segít egy gyúlékony anyag a szivarokkal kapcsolatban?

Minden szivaros megtanulja még a kezdetekkor, hogy a szivarokat mindig humidorban kell tartani, hiszen itt veheti csak őket körbe az a páratartalom és hőmérséklet, amely ideális számukra. Azonban a tökéletes körülmények nem csupán számukra kellemesek, hanem a penész számára is.

A penész a szivarok gyakori “betegsége”, amelye kialakulását megelőzhetjük! Propylen-glykol folyadékot kell használni. Ezt a Humidorshop.hu kiegészítői közül bármikor beszerezheti! Ez a hasznos kis anyag mindig lapuljon meg valahol a közelben!

Kicsit olyan ez, mint a vitaminok. Segít megelőzni a bajt, nem biztos, hogy  szükség van rá, ám amikor már megtörtént a baj akkor késő lesz.. A szivarok megóvásában elengedhetetlen. Ne feledje, a szivarokat két fajta penész támadhatja meg, ezek közül az egyiket megelőzhetjük propylen-glykol folyadékkal, a másik esetén azonban ki kell dobni az összes olyan szivart, amely megfertőződött!

Ön tudja, mikor van még szükség kémiai folyamatra?

A találós kérdésre egészen egyszerű a válasz: a szivar meggyújtása során. A szivarok megóvása és ápolása után a legfontosabb folyamat. Nem mindegy, milyen szivargyújtót használ, hiszen az, hogyan ég a szivar, befolyásolja az ízélményt!

Ne feledje, minden kiegészítőt és eszközt csak megbízható helyről szabad beszerezni! Ha nem szeretne kimozdulni otthona kényelméből, bizonyosodjon meg arról, hogy a webshop, ahol keresgél, megbízható, neves márkák viszonteladója. Az is fontos, hogy találjon oldalukon hasznos információkat a szivarozással kapcsolatban, például blogbejegyzések formájában!

Ön mikor ellenőrizte utoljára szivarjai állapotát a humidorban?

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában