A napszemüveged titánium, a telefonod pedig rozsdamentes acél. Nagy kár lenne, ha egy hétvégi kirándulás után egy apró, alig-alig, de azért mégis észrevehető és rendkívül bosszantó karcolás keletkezne rajta! Könnyen megelőzheted a bajt az előlapot védő üvegfóliával. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy már nem csak a fizikai behatásoktól óvnak a kijelzővédő fóliák. Segítenek megelőzni például, hogy a tömegközlekedési járműveken a leselkedők elolvassák az üzeneteid, de még a szemed egészségét is védik.

Nem csak a belbecs, hanem a külcsín együttesen tesznek prémiummá egy igazán jó telefont. Az ízlésesen válogatott anyagok, színek, minták, a fém vagy üveg hátlap, az üveg kijelző. Ezek a kiegészítők már önmagukban is prémium érzetet kölcsönöznek egy telefonnak, pedig még be sem kapcsoltad, pusztán csak a kezedben tartod azt.

Az ilyen látványos, tekintetet vonzó anyagokon tud csak igazán bosszantó lenni, ha megjelenik rajta az a bizonyos karc, vagy repedés a kijelzőn. Pedig ezeket a készülékeket hardverek és szoftverek terén is időtállónak tervezték. És ha esetleg túladnál a mobilodon, akkor is jól jöhet, hogy a hirdetésben nem szerepel a rettegett zsebkarc szó.

Mit tehetsz, hogy ezeket a helyzeteket elkerüld? Prémium kategóriás telefonodat kiváló minőségű fóliákkal védheted meg. Emellett a fejlesztők és gyártók nem csak a telefonok állapotának megóvására készültek fel, hanem a szemünk egészségének megóvására, továbbá az illetéktelen szempárok ellen is. Nézd meg, mit tudnak a legújabb telefonvédő fóliák!

Végtelen kijelző, végtelen fólia

Egyre nagyobbak a kijelzők, egyre keskenyebb körülöttük a káva, annyira, hogy bizonyos típusoknál szinte már el is tűnik. Ez számos gondot okoz a fóliák hagyományos használatakor. Az üvegfólia nehezen illeszthető az előlapra, nem biztos, hogy sikerül eltalálni, hogy illeszkedjen a telefonod formájához, a szélekhez.

 

Manapság ennek ellenére nincs szüksége arra, hogy a legközelebbi telefon szaküzletben ragasztassuk fel a fóliát a telefonra. A Spigen márka elképesztően vékony, 0,2 milliméter vastagságú kijelzővédő üvegfóliái ugyanis egy olyan kiegészítővel kaphatóak, amelyekkel könnyedén felhelyezhetők a fóliák. Ezek közül is két lehetőség létezik. Az egyik egy tokhoz hasonló műanyag keret, amelyet a telefonra helyezve könnyedén a helyére illeszthető a fólia. A másik egy műanyag illesztőlap, amelynek a használatával a fólia buborékmentesen, néhány mozdulattal a helyére illeszthető.

A gyártó már igyekszik azoknak az iPhone-tulajdonosoknak is a kedvére tenni, akik szeretnék a kijelzőt a kávával együtt befedni, hogy véletlenül se kússzon be egy kis repedés a fólia alá. Számukra teljes kijelzővédő üvegfóliával álltak elő.

Óv a leskelődőktől az üvegfólia

Elég kényelmetlen, amikor sorbanállás közben, vagy a tömegközlekedésen ülve idegenek előtt kell bizalmas üzeneteinkre válaszolni. Semmi garancia nincs rá, hogy nem fog senki rápillantani a telefonunkra, amikor számunkra fontos információk láthatóak rajta.

Az ESR Screen Shield fóliája nem csak a kijelződet, hanem azokat az infókat is megvédi, amelyeket nem szeretnél mások elé tárni. A polárszemüvegekhez hasonló kialakításnak köszönhetően a kijelző betekintési szöge jelentősen lecsökken, így az illetéktelenek csak tükröződést látnak a vállad mögül kukucskálva.

Fóliával is csökkenthető a kékfény

A kékfény nem csak a szemünkre, de az elménkre is kifejezetten káros, fárasztó hatással bír. A monitorok, telefon kijelzők túlzott kékfény kibocsátása alvás problémákhoz, a bőr elöregedéséhez és akár látáskárosodáshoz is vezethet. A telefongyártók és a népszerűbb számítógép operációs rendszerek ezért már olyan szoftveres megoldásokat is biztosítanak, amelyek a felhasználók igényei szerint csökkentik a kékfény kibocsátást – akár a napszaknak megfelelően időzíthetően is.

Ha biztosra szeretnél menni, akkor a Spigen kékfényszűrő fóliájával mindenképpen érdemes próbát tenned. Ez a fólia akár a kékfény 70%-át is kiszűri, miközben az ujjlenyomatoktól és a porszemektől is megóvja a készüléked.

 

Ne felejtsd el a kamerát sem!

Ultraszéles látószögű, éjjel is elképesztő látványt nyújtó fotók készíthetők a legújabb iPhone-okkal és a Samsung csúcskategóriás mobiljaival. Emiatt érdemes a kameraszenzorok aktív védelmére is figyelmet fordítani. Mindkét gyártó készülékeire biztosít kameravédő rétegeket a Spigen, de az újabb iPhone-ok kameraszigetének különleges kialakítása miatt más gyártók is, például a Mocolo fóliája is remek alternatíva. Az átlátszó fólia és a szenzorokat fedő formák miatt szinte nem is látszik a különbség, és így az emblematikus dizájn hosszú távon is épségben marad.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés