Amíg kamaszok vagyunk, szobáink falát, ha szüleink is engedélyezik, teleaggatjuk kedvenc zenekarunk posztereivel, minden cikket kinyomtatunk, kivágunk, mindenhova őket tesszük. Aztán persze ahogy haladnak előre az évek, úgy kerülnek le a képek, tesszük a cikkeket először csak dobozban a szekrény mélyére, majd esetleg a padlásra, míg elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy szanáljuk őket.

Sok kedvenc jut erre a sorsra, de ezek legritkábban a rockerek esetében fordulnak elő. Akit megfertőzött a rocker élet, az bizony nem fogja ezt elengedni akkor sem, ha felnő, és saját otthonba költözik.

Persze a zene vagy egy együttes iránti rajongás már másban fog megmutatkozni, ahogy azt a RockStore.hu csapata is bemutatja.

Falról ruhára, hamisítványból eredetibe!

Ha már túl vagy a kamaszkoron, akkor azért biztos vannak halvány emlékeid arról, hogy milyen utánzatokkal, koppintásokkal vagy épp otthon fabrikált rajongói ruhákkal vagy táskákkal kellett, hogy megelégedj.

Akkoriban valóban kisebb volt a választék, jóval kisebb, és az ember kénytelen volt a szülei pénztárcájára hagyatkozni. Az idő megszépíti ugyan ezeket az emlékeket, de azért a nap végén az ember csak örül annak, hogy végre van módja és lehetősége eredeti, jogvédett és nem utolsósorban kiváló minőségű darabokat beszerezni, legyen szó akár ruháról, akár ékszerről, akár kiegészítőkről, mint például a pénztárca vagy a pénztárca lánc.

Ha csak szolid jelzésre van módod

A felnőtt élet sokszor sokféle lemondással jár, és bizony megesik, hogy nem viselhet az ember azt, amit szeretne. Gondolj bele, hogy mennél a hivatalba hétfő reggel dolgozni a menő rockerszerkódban?! Sehogy! Vannak munkahelyek és persze élethelyzetek is, amikor követnünk kell bizonyos konvenciókat, bármennyire is ellenkezik a személyiségünkkel.

Ez nyilván nem jelenti azt, hogy minden nap és egész nap meg kell tagadni magad, sőt, ha a ruhád nem is, de a kiegészítőid utalhatnak szolidan arra, amit képviselsz.

Így legyen bármilyen pozíciód is, érkezz bármilyen alkalomra is, a pénztárcád például mindig megmutathatja, mi a te igazi világod, a valódi életed.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy a Road zenekar hivatalos webáruháza mit kínál neked, akkor tekintsd meg a RockStore.hu pénztárcakínálatát!

Rocker maradsz egyszer és mindenkorra!

Ha az elmúlt évtizedek sem tudták kiölni belőled a rockerélet csíráit, akkor megnyugodhatsz, eztán már így is marad, szóval mindenképpen érdemes jó minőségű, tartós darabokba befektetni, hiszen ez a világlátás, ez az életfelfogás már így is, úgy is az életed szerves része marad!

Nézz hát körül az otthonodban, a szekrényedben, a táskádban, mi az, amit még nem itatott át a rocker feeling! Ha van ilyen, akkor azonnali csere, és légy teljesen önazonos a legapróbb tárgyaktól a legszembetűnőbbekig bezáróan!

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában