Az Amazon Kindle következő generációja vékonyabb, szebb, több könyvet bír tárolni, és úgy általánosságban véve menőbb, mint elődei.

Az e-könyvek népszerűsége immáron fél évtizede töretlen, hiszen a célszerszámként piacra került olvasók hatalmas sikert arattak. Ez nem véletlen, hiszen segítségükkel egyszerre annyi iromány lehet a táskádban, mint amennyi egy-egy jobban felszerelt városi könyvtárban fellelhető, ráadásul folyadékkristályos képernyőjük semmivel sem fárasztja jobban a szemet, mint a papír. A Kindle Voyage az Amazon piacvezető szerkezetének legújabb generációja, amelyben most már alapból 4 gigabájtnyi tárhely van, ez pedig tényleg elmebeteg mennyiségű könyv tárolására elég. A kijelző 300 ppi-s lett, ami még élesebb betűkirajzolást tesz lehetővé, és természetesen megmaradt a betűtípus és a betűméret változtatásának lehetősége. Az új PagePress szenzor segítségével anélkül lapozhatsz, hogy felemelnéd az ujjad a készülék házáról, az ívelt magnézium hátlap pedig kényelmes fogást és tartást biztosít. A kijelzőbe egyébként most is került háttérvilágítás, mely a fényérzékelővel együtt dolgozva állapítja meg, mikor és mennyire van szükség egy kis plusz világításra. Az egész hóbelevanc ráadásul csak 7,6 milliméter vastag, így észrevétlenül bújik meg a táska legszűkebb zsebében, vagy a kabátod belsejében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában