Aki komoly túrázó, annak most érdemes nagyon odafigyelnie.

A kőkemény, igazán embert próbáló túrák vagy az extrém sportok megkövetelik az alapos felkészülést, azaz nem érdemes vacak, gyenge minőségű felszereléssel elindulni, hiszen ha félúton lefagy a lábad, vagy szétszakad a táskád, azt nem felejted el egyhamar. Ezért aztán ha valaki tudja, hogy olyan környezetbe igyekszik, ahol csontig hatoló hidegben fog nyomulni, akkor olyan – a hétköznapi életben nem különösebben fontos – ruhaneműkre is figyelnie kell, mint amilyen például a zokni. Folyókon, patakokon átvezető, esetleg esős időben megrendezett túrákra nagyon is ajánlott beszerezni a vízálló zoknikat, amelyek amellett, hogy kinn tartják a nem kívánatos nedvességet, megvédik a lábadat a hidegtől is. Mindezt persze egy szimpla réteg képtelen lenne biztosítani, ezért a biztonság kedvéért egyből hármat kapsz: a külső úszódresszeknél is használt nejlon lycra, a középső maga a vízálló rész, míg a belső dupla velúr, illetve pamut keveréke, amely a víz elvezetésére szolgál. Az amerikai hadseregben is használatos hármas tagolás mellett így nem kell rettegned egy kis vízbegázolástól, miközben a kialakításnak hála, a zoknik meglepően tágulékonyak, ezért kényelmesek is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés