Folytatódik a magyar kajakos doppingolimpia, két versenyzőt le kellett cserélni

Két férfi kajakos szervezetében tiltott szert találtak, miután fejenként három-három atipikus mintát produkáltak.

Ez ugyan még nem minősül doppingvétségnek, ám az biztos, hogy tiltott szer van a szervezetükben, ezt a Magyar Antidopping Csoport (MACS) megerősítette.

Az egyik kajakos mintája annyira egyértelműen alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát továbbküldték a WADA referencia laboratóriumába, de a másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat. A versenyzők ellen a MACS nem indított eljárást.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége viszont úgy döntött, kicsapja őket az olimpiai csapatból, és fegyelmi eljárás indul ellenük, viszont a nevüket most már nem hozták nyilvánosságra, nem úgy, mint májusban Dombvári Bencét és Csipes Tamarát, majd Kucsera Gábort, akik kábítóztak.

A két versenyző helyére, Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján, Molnár Péter és Tótka Sándor ugrik be. A világbajnok Tótka, Molnár kettes Horváth Bence és Szomolányi Máté mögött végzett a K–2 200 m válogató szétlövésében, nem tudni, hogy ez jelent-e bármit. Az biztos, hogy a Horváth, Szomolányi duó aranyesélyes (volt?).

Már Kucsera után is feltettük a kérdés, és egyre aktuálisabb: Rióban vajon mennyire száll rá a magyarokra a WADA? És mennyire jogosan?!

Lehet, hogy nem a kokain a legcsúnyább a Kucsera-ügyben

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon