1. Barcelona–Real Madrid/1960

Az 1960/61-es szezonban a két spanyol gigász a BEK-ben csoportköre után találkozott össze. Az első meccsen Madridban 2–2-t játszottak, a visszavágón viszont a Barcelona hazai pályán 2–1-re legyőzte a királyiakat. És hogy miért pont ezt a párharcot néztük volna meg élőben? Azért mert két magyar is a pályán volt mindkét meccsen: Puskás a Real Madrid, Kocsis Sándor pedig az FC Barcelona színeiben. A katalánok egyik gólját éppen a zseniális Kocka fejelte, Öcsi bácsi pedig egy gólpasszig jutott. Ma is szívesen látnánk ilyen hazai rivalizálást egy Barca–Realon.

2. Garrett McNamara, 2013

Az amerikai szörfös 2011-ben került be a Guinness Rekordok Könyvé-be, miután meglovagolt egy 24 méter magas óriáshullámot a portugáliai Nazare partjainál, aztán rá két évre, január 28-án ugyanott megdöntötte saját rekordját, amikor egy harmincméteres szörny hátára vágtatott fel. Nem is látszik elsőre, de életveszélyes művelet, ha egy szörföst egy ekkora víztömeg nyom maga alá, akkor vége a történetnek. McNamara azonban elképesztő tudásról és bátorságról (vagy őrültségről) tanúbizonyságot téve behúzta a feladatot.

3. Ali–Frazier, 1975

A boksztörténet egyik legnagyobb meccseként szokás emlegetni a két nehézsúlyú 1975 októberében rendezett manilai ütközetét. A Thrilla in Manila néven futó összecsapásról Ali később azt nyilatkozta, ez volt a leghalálközelibb élmény életében. Az epikus meccs 14 meneten át tartott, és azzal ért véget, hogy Frazier edzője, Eddie Futch bedobta a törülközőt a bokszoló sérült jobb szeme miatt. Később kiderült, hogy Ali is komolyan gondolkodott azon, hogy feladja. Ebbe a meccsbe nem csak a két bokszoló, hanem az egész sportvilág beleremegett.

4. Magyarország–Szovjetunió, 1956

A melbourne-i olimpián 1956. december 6-án a magyar vízilabdázók úgy szálltak vízbe, hogy tudták, a szovjet csapatok megszállták az országot, és a forradalom elbukott. A csarnokba zsúfolódott tömeg a szovjetek minden labdaérintését füttyszóval kísérte, és őrjöngött minden magyar gól után. A körítést nem számítva a meccs elég sima volt, Gyarmatiék 4–0-ra kitömték az esélytelen oroszokat.

A meccs leghíresebb jelentének semmi köze a sporthoz: az egyik bepipult szovjet megütötte Zádor Ervint, akinek felszakadt a szemöldöke. A hangulatra rájátszva Zádor a teljes közönség előtt végigsétálva vonult stábjához, így mindenki jól láthatta, milyen sérülést okozott neki az ellenfél. A feldühödött tömeg közül sokan otthagyták a helyüket, páran nekirontottak volna az orosz csapatnak, így a meccset lefújták. A döntőben aztán a jugoszlávokat is sikerült megverni, így a válogatott olimpiai bajnok lett. A Zádor Ervinről készült fotó a következő napokban uralta a világsajtót, és kész celebritást varázsolt a játékosból, aki nem is tért haza Magyarországra.

Nehéz szavakkal megfogalmazni, miért is vált kultikussá ez a mérkőzés, mert egy uszodai győzelmet nehéz revansnak nevezni egy levert forradalomért és egy megszállt országért. Ezzel valószínűleg minden vízbe szálló játékos tisztában volt, de a legkevesebb az volt, hogy megállítsák és hazaküldjék az oroszokat. Megcsinálták.

5. Chicago Bulls–Phoenix Suns, 1993

Minden idők legnagyobb kosarasát is megnéztük volna élőben, naná! Michael Jordan legnagyobb meccsei között tartják számon az 1993-as NBA-döntő negyedik meccsét. A levegő ura azt tolta, amihez a legjobban értett: a kosarat rohamozta. 55 pont, nyolc lepattanó, négy gólpassz. Ez volt minden idők egyik legfantasztikusabb teljesítménye az NBA-döntők történetében, nem csoda, hogy a helyi drukkerek totálisan megőrültek. A meccs egyébként nagyon szoros volt, a minimális különbséget Jordan jelentette. A győzelemmel a bikák 3–1-re elléptek a Sunstól, és később a döntőt is megnyerték.

6. Ferencváros–Újpest, 1967

A két csapat rivalizálása közismert, szeretjük is, úgyhogy persze, hogy megnéztünk volna egy igazi rangadót is a két csapattal! Egy olyat választottunk, amikor még kicsit jobb játékosok kergették a labdát a mennyei bajnokságban, a Fradinál ott volt Albert, Novák, Rákosi és az ördögien cselező fiatal Varga Zoli, míg a liláknál Dunai Antal és Bene. A Fradi ebben az évben lenyomta a Liverpoolt is, Albert Flórián pedig aranylabdás lett, 1966-ban ott voltunk a vébén Angliában, és mi voltunk az olimpiai bajnokok fociban. Mondjuk ki bátran: királyok voltunk. És ezen a meccsen hetvenezer néző volt a Népstadionban, ami akkora szám, hogy napjainkban olyan hét forduló alatt vannak ennyien az összes stadiont ideszámolva. Az eredményt nem is írjuk le, mert nem ez a lényeg.

7. Magyar–Izland, 2012

Foci és vízilabda volt, kézi még nem, úgyhogy. Nagyon bírtuk a 2012-es olimpia negyeddöntőjét, amikor szinte esélytelenként léptünk pályára a 2008-as olimpiai bajnok Izland ellen. Nem meséljük el az egész meccset, de a vége előtt hét másodperccel 27–26-ra az izlandiak vezettek és hétmétereshez készülődtek. Ha belövik, akkor kettővel mennek és vége. Vége. Ami ezután következett, az valami embertelen volt, történelem, csupa nagybetűvel, és a tévé előtt is megőrült az ember, szóval lehet, hogy jobb is, hogy nem voltunk ott. Elképesztő meccs volt, még most is készen vagyunk!

8. Hajós Alfréd, 1896

Ő szerezte az első és második olimpiai elsőbbségünket az első modernkori olimpián, szóval persze, hogy ott lettünk volna Görögországban, amikor a nyakába akasztották az érmeket. Hajós Alfréd a sport igazi reneszánszembere volt: úszott, futballozott, volt a magyar válogatott edzője, és bíráskodott is.

9. Borg–McEnroe, 1980

A két eltérő egyéniségű és játékstílusú géniusz 1980-ban a döntőben találkozott Wimbledonban, és ha már ütköztek, össze is hozták minden idők egyik legnagyobb meccsét. A mérkőzés majdnem négy órán át tartott, tele legendásan durva labdamenetekkel. Az elképesztő, agyroppantó drámát végül a 24 éves Borg nyerte meg, de a győzelme végig egy hajszálon múlt, és később be is vallotta, hogy egy-egy labdameneten múlt, hogy ne adja fel mentálisan.

Természetesen nem ez volt az első és utolsó nagy meccs McEnroe és Borg között, a rivalizálás egész karrierjüket végigkísérte. Közös történetük utolsó három meccsét egyébként az amerikai nyerte, igaz, azok nem olyan híresek, mint ez az epikus csata. A negyedik szettben toltak egy olyan 22 perces tiebreakert, amiről kis túlzással azóta beszél a sportújságírás. Ezt láthatod itt lejjebb.

10. Magyarország–NSZK, 1954

Ugyan a döntőt elveszítettük, és évtizedeken át egyfajta futballmohácsként tekintettünk rá, az elmúlt években napvilágot látott tények miatt érdemes lenne másképpen nézni ezt az ezüstöt. A helyzet az, hogy a svájci rendezésű vébét nem nyerhette meg egy keleti blokkból érkező csapat, és ezt már a sorsolás során is lehetett érezni. Hiszen milyen rendszer az, ahol a csoportelső – jutalmul – a vébé nehezebb ágára kerül. A második németek, akiket Puskásék 8–3-mal aláztak porrá a csoportmeccsen, pedig olyan könnyű ellenfeleket kaptak, mint Jugoszlávia és Ausztria. A vébének három toronymagas esélyese volt: Uruguay, Brazília és a már négy éve veretlen Magyarország, ezek a csapatok szerepeltek egy ágon. Az Aranycsapat elképesztő, brutális csatákban mindkét csapatot lenyomta, és a döntőben jöttek a csoportban már elvert németek.

A kétezres években egyre több bizonyíték támasztotta alá, hogy a németek doppingoltak. Illetve nem is kell már ezt nagyon feltételes módba tennünk, nyugodtan leírhatjuk: a német focistákba nagy injekcióstűkkel teljesítménynövelő szereket, például Pervitint fecskendeztek a csapatorvosok a szünetben (a játékosok úgy tudták, hogy vitamint kapnak) – így készült a berni csoda, meg itt a sztori az első csillag mögött, ami a Nationalelf mezére felkerült. Erőnlétileg sokkal jobban bírták, mint az első meccsen, de még így is kellett a bírói segítség, ugyanis egy teljesen szabályos magyar gólt nem adtak meg les miatt. Nem volt les.

Lépjünk tovább és vegyük le a rontást erről a meccsről, mert nem a sokat emlegetett, virtuális nagy magyar átok ütött be, hanem a politika.