Az NFL-alapszakasz harmadik fordulójában ismét komoly vereségbe szaladt bele a Patriots. Közben Brees zseniális volt, a Bills tönkreverte a liga egyik legjobbját, Mahomes pedig továbbra is történelmi szezont fut.

Az évezred legjobb csapatának tartott New England Patriots 2002 után először kapott ki egymás után kétszer úgy, hogy Bradyék legalább tíz ponttal kevesebbet szereztek az ellenfélnél. Pedig most nem egy elitcsapat volt a Patriots ellenfele, a Detroit viszont szinte végig tökéletesen játszott, aminek az lett a vége, hogy 26–10-re nyert annak a Matt Patriciának a csapata, aki 13 évig dolgozott a Patriots edzői stábjában. Tom Brady mindössze 133 yardot passzolt, egy TD-passzára jutott egy eladott labda. A Patriots meg hiába erőltette a futásokat, a Lions védelmével nem igazán tudtak mit kezdeni.

  • Brady eladott labdája:

A forduló meccse a New Orleans Saints–Atlanta Falcons volt, középpontban a két sztárirányítóval: Drew Breesszel és Matt Ryannel. Ryan öt TD-passzal zárt, 35 kísérletéből 26 jó volt. 148,1-es passer ratingje volt, ami a legmagasabb, amit irányító elért, amikor nem nyert a csapata. Közben a 39 éves Drew Brees szárnyalt, és most szó szerint értem ezt. Az még oké, hogy adott három TD-passzt és 396 yarddal zárt, azt viszont senki sem látta jönni, hogy a közösbe még bepakol két futott TD-t is. A másodikat ráadásul a hosszabbításban, amivel nyert a Saints. Bónuszként Brees ezen a meccsen megelőzte Brett Favre-t, már a Saints irányítójának van a legtöbb sikeres passza az NFL történetében.

  • Az első futott TD-je:

A Kansas City irányítója, Patrick Mahomes az első két fordulóban 10 TD-passzt osztott ki, közben egyszer sem adta el a labdát. És ezt a jó sorozatát folytatta a San Francisco ellen is, 314 yarddal és három TD-passzal zárt – a labdát most sem szórta el. Mellette még Hunt emelhető ki, aki két TD-t futott. A Chiefs így 3–0-al áll, ráadásul kettőt idegenben nyert.

Mahomes a 13 TD-passzával rekorder, az első három forduló alatt ennyi hatpontos átadást egyetlen irányító sem produkált korábban:

History of Sports on Twitter

Patrick Mahomes (#Chiefs) now has the most TD passes in season's first 3 games All-Time: 13 Peyton Manning 2013: 12 TD Tom Brady 2011: 11 TD https://t.co/00t4PQgIUt


A Bills az előző fordulóban annyira gyenge volt, hogy Vontae Davis a félidőben visszavonult. Ezek után azzal a Minnesota Vikingsszel játszottak, akik a liga egyik legjobbjai, és úgy lemosták őket, ahogy kell. A Buffalo már 27–0-ra is vezetett, a Vikings egyetlen TD-t szerzett az egész meccsen, így a Billsé a forduló meglepetésgyőzelme a Lions mellett.

  • Josh Allen, a Buffalo irányítója, ha kellett, akkor repült a touchdownért:

NFL on Twitter

JOSH ALLEN WILL DO IT HIMSELF! ? ?: CBS #GoBills https://t.co/hvyOlv1YsJ

NFL-alapszakasz, 3. forduló eredmények:

Browns–Jets 21–17
Falcons–Saints 37–43 hosszabbítás után
Panthers–Bengals 31–21
Ravens–Broncos 27–14
Jaguars–Titans 6–9
Texans–Giants 22–27
Chiefs–49ers 38–27
Dolphins–Raiders 28–20
Vikings–Bills 6–27
Eagles–Colts 20–16
Redskins–Packers 31–17
Rams–Chargers 35–23
Cardinals–Bears 14–16
Seahawks–Cowboys 24–13
Lions–Patriots 26–10

Három forduló után a Dolphins, a Chiefs és a Rams százszázalékos, míg a Cardinals, Raiders, Texans hármasnak van három veresége.

  • A harmadik forduló első meccsén, még pénteken:

635 nap után tudtak nyerni

Örömünnep Clevelandben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés