Januárban írtuk, hogy ecuadori válogatott védőt vett kölcsön a Fradi, azóta Cristian Ramírez az NB I legjobb szélső védője lett, sőt, az egész liga egyik legértékesebb labdarúgója. Nem csoda, hogy mindenáron meg akarta valahogy tartani az FTC, úgy tűnik, sikerül.

A bolavip.com írt arról, hogy sikerült megegyezni a Fortuna Düsseldorffal, a kábé egymillió eurót érő 20 éves bekk 707 ezer euróért, vagyis a cikk szerint 770 ezer dollárért (218 millió forint) érkezik három évre. Ennyit magyar csapat vélhetően még soha nem fizetett játékosért, bár nálunk nem publikusak a pénzek.

Az nem derül ki, milyen konstrukcióban kerül a Fradihoz Ramírez, de minden bizonnyal a továbbértékesítésre helyezték a hangsúlyt, a lealkudott részt ott fogja majd visszakapni a Düsseldorf, kamatostul. Akárcsak Besic esetében. Ennek tükrében pedig az sem elképzelhetetlen, hogy még ennél is olcsóbban sikerül megvenni a Magyar Kupa-győztes hátvédet, hiszen az garantálható, hogy egy sikeres El- és bajnoki szereplés után kilincselni fognak érte tehetősebb klubok nyugatról.

Azért azt se felejtsük el, hogy hétvégén Fradi–Vidi. A bajnokság szempontjából ugyan már tét nélküli, de a székesfehérváriaknak az MK-vereség miatt duplán fontos  meccs lesz.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon