Neil Campbell valószínűleg nem nyugszik, amíg kétkerekűjén át nem lépi a fénysebességet. Ezzel a mostani mutatványával saját korábbi, 240 km/órás rekordját döntötte meg.

Természetesen nem saját erejéből gyorsította fel erre a hihetetlen sebességre a kerékpárját, hiszen az kvázi fizikai és biológiai képtelenség lenne. Direkt erre a célra a Moss Bikes nevű cég 3D-nyomtatással készített alkatrészekből pakolt össze egy egyedi tervezésű, nagyjából 5,3 millió forint értékű céleszközt.

Ezúttal is gépkocsi volt segítségére, hiszen egy Porsche Cayenne gyorsította fel, és biztosította számára a szükséges szélárnyékot.

A rekordot a North Yorkshire-i Elvington repülőtér három kilométeres kifutóján sikerült beállítani. Az időmérő kapun Neil már a Porschéról leválva, egyedül haladt át ezzel a hihetetlen sebességgel, vagyis a leválás idején még ennél is gyorsabban száguldott.

A sikeres kísérletet egyébként több sikertelen előzte meg. Először az autót nem készítették fel megfelelően, majd a széllel akadtak problémák, és egy alkalommal arra is rá kellett jönniük, hogy a Neil hátára erősített fékezőernyő olyan légörvényeket kavar, melyek instabillá teszik a haladást, így akár halálosak is lehetnek. A biztonságot így kizárólag Campbell spéci ruhája garantálta, melybe bukás esetén kirobbanó légzsákok voltak beépítve.

Mondtuk, hogy emberünk nem elégszik meg ennyivel. A sikeres rekordkísérlet után már arról beszélt, hogy a legközelebbi célja a 354 km/óra elérése az amerikai Bonneville Salt Flats kiszáradt tómedrében.

Agyrém.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában