Lement a nyolcaddöntők első köre a Bajnokok Ligájában, és ugyan hatalmas következtetéseket még nem lehet levonni, de akad néhány tanulság. Öt pontban össze is szedtük.

Jókora szakadék van a csapatok között

Illetve az sincs messze a valóságtól, hogy nem a legjobb tizenhat csapat jutott a nyolcaddöntőkbe, de ez szinte minden évben így van, gyakorlatilag  elkerülhetetlen. Szóval sokkal inkább arról van szó, hogy van néhány klub, amely feltűnően kiemelkedik a mezőnyből, így a nyolcaddöntők túl sok izgalmat még nem hoznak. Az egyetlen kőkemény párharc a Real Madrid és a PSG találkozása, de erről később bővebben is beszélünk.

A Lille hiába nyerte meg a csoportját, az egy csalóka négyes volt, esélye sem volt a Chelsea ellen az első meccsen, és alighanem csont nélkül ki is fog esni. A mögötte végző Salzburg ugyan ikszelt a Bayern Münchennel, ami hatalmas eredmény, de a bajorok kétszer annyit lőttek kapura, minden bizonnyal simán továbbmennek. A Liverpool továbbra is százszázalékosan masíroz előre, a Manchester Citynek talán csak saját maga lesz az ellenfele.

A csoportkör és a nyolcaddöntők odavágói után egyedül az Ajaxban látszik az a potenciál, hogy kisebb költségvetéssel, nem klasszikus nagycsapatként odakerülhet az igazi bikák (az angolok plusz Bayern és PSG) közé. De az amszterdamiaknál ez nem is annyira meglepő, inkább már hagyomány. A többiek kimaxolták a szereplést a csoportkörrel.

Kegyetlenül erősek az angolok...

A karám legerősebb bikái az angolok, a Liverpool félgőzzel intézte el az olasz bajnokság legerősebb csapatát, az Intert – Milánóban. Eközben a Manchester City átgázolt a Sportingon Lisszabonban, bár ez nem igazán mérvadó, a Sporting lefele lóg ki még ebből a mezőnyből is. De félelmetes látni, micsoda potenciál van Guardiola csapatában, egy félidő foci elég volt nekik egy 5–0-hoz. Mivel a Premier League-et is simán vezetik, jelen állás szerint a legnagyobb ellenfelük saját maguk, na meg Guardiola gondolatai, aki olykor túlgondolja a legfontosabb meccseket, például a legutóbbi BL-döntőt.

Erődemonstrációt tartott a Manchester City a Bajnokok Ligájában

A Manchester City egy félidő alatt lerendezte a Sporting elleni nyolcaddöntőt.

Akkor az a Chelsea nyert, amely szintén erősödött, Thomas Tuchel kiváló munkát végez, tökéletesen megtalálta az optimális csapatszerkezetet: masszívan védekeznek, amiből nagyon gyorsan és hatékonyan tudnak átmenni támadásba. Ha még Lukakut is sikerül formába hozni, ismét ott lehetnek a döntőben.

...kivéve a Manchester Unitedet

Az egyetlen angol csapat, amely nem tartozik az esélyesek közé az a Manchester United. Madridban ugyan végül ikszeltek Fernandesék, de óvatosan fogalmazva sem voltak túl meggyőzőek. Egy rendkívül tartalékos és messze nem a legjobb formájában lévő Atlético Madrid ellen nem sikerült helyzeteket sem kialakítani. Ha nem szórakozza el a meccs végét Simeone csapata, akkor előnnyel mehetett volna Manchesterbe, ahol kedvére kontrázhatott volna.

Úgy uralta a meccs nagy részét az Atleti, hogy nem játszott Koke, Carrasco, De Paul, Suárez és Cunha; Lemar és Griezmann pedig csak csereként állt be. Ez persze nemcsak azt jelenti, hogy a Man. United kevés, hanem azt is, hogy van még lehetőség a bajnokságban nem villogó Atléticóban. A Unitednél érezhetően nincs összhang, nincs meg a kellő kémia a csapaton belül, valamint a csapat és a menedzser között, ez jól látszott Pogba lecserélése után, aki sértődötten el akarta hagyni a kispadot. Vagy épp Fred nyilatkozatából, aki elmondta, nem kedvező az a bizonytalanság, ami abból fakad, nem tudják, mi lesz Ralf Rangnick sorsa nyártól.

A 19 éves csere mentette meg a Man. Unitedet a Bajnokok Ligájában

Anthony Elanga hajrában szerzett góljával ikszelt Madridban a Manchester United az Aléticóval.

Sébastien Haller klasszis lett

Időnként felhoz a hullám egy-egy klasszist, akiknek kijön a lépés a Bajnokok Ligájában, de nagyrészt egyszezonosak. Némelyikük azonban stabilan topjátékos marad, és az elmúlt másfél szezon alapján Sébastien Haller ilyen lehet.

Az elefántcsontparti középcsatár gólrekordot döntött a Bajnokok Ligájában, és nem úgy tűnik, hogy lassítani akar, a Benfica ellen is betalált – igaz, most mindkét kapuba: 11 gólnál jár, és még senki sem jutott el ennyi gólig ilyen rövid idő alatt, ami hét meccset jelent. Eddig minden meccsen gólt szerzett.

De Haller nemcsak a BL-ben villog, hanem a bajnokságban is, húsz meccsen 16 gólja és 6 gólpassza van, de az előző szezonban is rúgott tizenegyet 19 meccsen. A West Hamben ugyan nem ment neki, és az Eredivisie nem feltétlenül mérvadó, a BL-teljesítménye meggyőző.

A Real Madrid ölni ment a focit Párizsba

A legnagyobb csalódás talán a Real Madrid volt, mert bár a PSG ellen senki sem számít esélyesnek, egy Realtól nem vártunk ilyen atléticós hozzáállást. Persze a nagy kérdés az, hogy Ancelotti tényleg azt találta-e ki, hogy megölik a futball Párizsban, majd pedig Madridban valahogy nyernek, vagy egyszerűen ennyit tudnak egy PSG ellen. És elnézve a párizsiak dinamikus fociját, hajlunk afelé, hogy a Real ennyire képes jelenleg egy gyorsabb, fizikailag erősebb, és zsenikkel teletűzdelt PSG ellen.

Ugyan Mbappé csak az utolsó pillanatokban döntött, de akkora volt a különbség a két csapat között, hogy még a fiatal zseni is meggondolhatja magát, érdemes-e odaigazolni.

Ha már Mbappé, akkor a +1-es pont épp róla és a stafétáról szól:

Félreállt a király, éljen az új király!

Kylian Mbappé szimbolikusan, bizonyos tekintetben átvette Lionel Messi helyét a Real Madrid elleni BL-meccsen.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés