Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Nem értjük. Elképesztő összegek cseréltek gazdát a nyáron, de mi most nem feltétlenül a magas összegekre fókuszálunk, hiszen esett már sok szó Jamesről és Suárezről, akik tényleg kivételes képességűek, hanem olyan transzferekre, amikre nemigen van magyarázat. Túl sok, túl kevés, nem jó helyre.

Stefan de Vrij

Számomra ez a legmeglepőbb átigazolás, több szempontból is. A 22 éves holland középhátvéd végigjátszotta a vébét, az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtotta, a Castrol Indexe all staros volt. Erre egyrészt a Feyenoord mindössze 8.5 millió eurót kapott De Vrijért, másrészt a Laziótól. (Nem a Feyenoord az átigazolási időszak királya.) A Serie A jelenlegi állapotában nemigen számít előrelépésnek egy vb-bronzérmesnek, ráadásul még ott sem a legjobb csapatokba ment, hanem a Lazióba. Könyörgöm. Nem kellett az MU-ba aprópénzért, de Luke Shaw igen. Na de erről később.

Bruno Martins Indi

A világbajnoki bronzérmes Hollandia stabil pontja volt hátul Martins Indi, némi sérülést leszámítva. Van Gaal bizalmi embere, aki kiváló felépítésével, atletikusságával emelkedik az átlag fölé. És fiatal kora ellenére már rutinos is: 22 évesen van mögötte 102 holland bajnoki a Feyenoordban, és 22 válogatott meccs. Eléggé biztos volt, hogy a Premier League-ben köt ki, mondjuk a hátvédet kereső Manchester Unitedben, úgy kábé 20 millió euróért. Erre a Portóba ment 7.7-ért.

PL-csapatok az idén nyáron összesen 835 millió fontot költöttek új játékosokra, csak az MU 150 milliót, de Martins Indire sem szántak tízet.

Álvaro Morata

Ő a másik véglet, mert ugyan ő is fiatal, 21 éves, de cserébe tapasztalatlan is. Nem felnőtt válogatott, a Real Madridban is csak 36 meccsen lépett pályára, jobbára az utolsó percekre (984 perc), van is 8 gólja. Erre 20 milliót adott érte a Juventus. Óriási miért? pecsétet nyomunk erre a transzferre.

Radamel Falcao

Falcao sokat ér, szerintem nagyon sokat, meglehetősen kevés ilyen kvalitású csatár van a világon, és egy kezemen meg tudom számolni, hányan érzik ennyire a kaput, mint ő (68/52 a spanyol bajnokságban, 31/30 ez Európa-ligában.) Így nem csoda, hogy mindenki a kolumbiait akarta, ám a Manchester United az ő esetében is túlment a józan ész határain: 7.6 millió euróért vette kölcsön egy évre, és hetente 380 ezer eurójába kerül majd Falcao. Ezzel ő a legjobban fizetett PL-labdarúgó.

David Luiz

A loboncos brazil jó kis focista, ezt már bizonyította a Chelsea-ben és a selecaóban is, valamint a védelemben és a középpályán is, bivalyerős, csupaszív és remek lövő. De semmiképp sem ér 49.5 millió eurót, amennyit adott érte a Paris SG, amivel el is lőtte az összes legálisan elkölthető pénzét. És még csak szükség se volt rá, mert amúgy is akadt már három brazil válogatott centerhalf a keretben. (Alexet végül elpasszolták.)

Mathieu Valbuena

A mélynövésű franciának nem sikerült rosszul a vébé, akárcsak a Les Bleus-nek, így várható volt, hogy elhagyja a Marseille-t. Gyakorlatilag bármelyik magasabban jegyzett ligába el tudott volna igazolni, ehelyett elment Oroszországba pénzt keresni, konkrétan a Dinamo Moszkvába, részben Dzsudzsák konkurenciájának. Pedig Valbuena még csak 29 éves. A 7 millió eurós vételár baráti, főleg, hogy a Zenit 16.8-at adott Javi Garcíáért. Vicc.

Luke Shaw

Ha De Vrij a legmeglepőbb, akkor Shaw a legbizarrabb: 37.5 millió euró egy 19 éves srácért, aki igazából eddig nem sokat mutatott, és azt is kevésszer. Ráadásul be sem fér a Man. Unitedbe, úgyhogy fogjuk rá, hogy egy befektetés. Róla már írtam, akkor is hülyeségnek tartottam, úgyhogy most nem csépelem tovább, a lényeg, hogy nagyjából megháromszorozódik az ára annak, aki angol útlevéllel rendelkezik. A Southampton összesen 119.53 millió eurót zsebelt be a nyáron, na ő az uborkaszezon királya.

Jérémy Mathieu

A Barcelona kétségbeesésének eredménye a francia védő, ő testesíti meg a "mindenképpen kell egy védő, bármi áron" problémakört. A rőt hátvéd balbekként kezdte, aztán beljebb tolták, a Valenciában ott lett stabil csapattag. De semmiképp sem ér 20 millió eurót, ennyiért akár vehettek volna egy tényleg Barca-szintű védőt is, és aki nem 30 éves. Dejan Lovren (Liverpool) is csak 25 millió volt, de az erős, villámgyors és fiatal Kosztasz Manolasz (AS Roma) például csak 13, és a vébén láttuk, komoly potenciál van bennük. Ja, mert ők legalább válogatottak.

(Átigazolási összegek: Transfermarkt.de)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.