Úgy fest, sikerült megtörni a Xavi pótlására érkezett brazil középpályást.

Hosszú hetek óta téma a katalán, az olasz és tulajdonképpen minden sajtóban, hogy a Barcelona és a Juventus vért izzadva tárgyal Arthur és Pjanic cseréjéről. Sokan, köztük mi is próbáltuk megfejteni, miért lenne ez jó a Barcelonának. Talán megvan a válasz.

Tegnap még cáfolta a katalán fél, hogy megegyeztek a Juventusszal, ma már nem. Mostanra szinte az összes Barcelonához és Juvéhoz közel álló sajtótermék arról ír, hogy megállapodtak a felek, és Arthurt is sikerült annyira megtörnie a Barcának, hogy tárgyaljon az olaszokkal. Holott Arthur hallani sem akar arról, hogy elhagyja imádott klubját, a katalánoknál akar sikeres lenni, még a majd kétszeres fizetés sem érdekli.

Csakhogy megegyeztek a háta mögött, majd a médián keresztül folyamatosan nyomást gyakoroltak rá, hogy mennie kellene, aztán a Bilbao elleni bajnokin lecserélték az 56. percben: talán az "erre számíthatsz, ha maradsz" jeligére.

Ezek után Arthur végre hajlandó volt meghallgatni a Juventus ajánlatát, amelyben egy ötmilliós éves fizetés szerepel. Amennyiben rábólint és elkullog szeretett csapatától, érkezik a helyére a 30 éves Miralem Pjanic. Mégpedig egy külön üzlet keretében.

Merthogy ez a lényeg:

a Juventus 80 millió euró körül fizetne a brazil középpályásért, akit még június 30. előtt eladna a Barcelona, ezzel rendbe tennék a pénzügyi egyensúlyukat, a könyvelésben található 65-70 millió eurós rés eltűnne.

Rá pár napra, de már júliusban – tehát már új könyvelési időszakban – pedig 70 millió euróért megvennék a Pjanicot. Aki egyébként tízmilliót keres a Juvéban, tehát még ha enged, akkor is többet fog kapni, mint a fiatal Arthur.

 


Így adnának túl a 23 éves jövő emberén, akiről Xavi is csak áradozott:

„Olyan futballista, akiben ott van a »Barca-DNS«. Minden képessége megvan, hogy sikeres legyen, csak bízni kell benne. Olyan játékos, aki egy egész korszakot meghatározhat.”

Ez a korszak már nem a Barcelonában lesz, pedig jövőre talán épp Xavi lesz a Barcelona edzője. Arthur meg az egyik ellenfél.

(Fotó: Eric Alonso/Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.