Miután Mesut Özil bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól, Uli Hoeness, a Bayern München elnöke kapott az alkalmon, hogy belerúgjon egyet.

Hogy aztán korábban miért nem volt alkalma ezt nyilvánosan elmondania a makulátlan Hoenessnek, erről nem esett szó a Sport Bildnek adott nyilatkozatában. Mindenesetre, most, hogy Mesut Özil bejelentette, nem kíván többet szerepelni a válogatottban – mert a gyenge vb-szereplés után bűnbaknak kiáltották ki, és szerinte elsősorban az Erdogan török elnökkel készült fotó miatt – Herr Hoeness azonnal nyújtott lábbal csúszott rá a középpályásra.

„Sportszakmai szempontból ezzel jól jár a német válogatott. Számomra Mesut Özil évek óta egy alibiző futballista, aki a válogatottnak egyáltalán nem tud segíteni. Évek óta szarul játszik, most meg a szövetség a hibás. Az utolsó párharcát a 2014-es vb előtt nyerte, állandóan csak oldalpasszai vannak. Már csak San Marino ellen villogott. A legjobb, ha nélküle kezdhetjük újra.”

Szerinte Özil kihasználta az Erdogan-balhét:

„Önmagát és a hulladék teljesítményét is ezzel a fotóval igyekszik leplezni.”

A német válogatott a foci-vb a csoportja utolsó helyén végezve esett ki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában