László Csaba szerint gondjai vannak a Ferencváros mai Európa-liga ellenfelének, a Celticnek. A Fradi korábbi edzője szerint az FTC-nek reális esélye lehet a skótok ellen.

Skóciában játszik ma délután a Ferencváros és a Celtic az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában. Két meccsnap után mindkét csapat nullapontos, így a Konferencialiga-továbbjutás miatt is fontos lesz mindkét csapat számára a mai meccs.

Az esélyekről a korábban a Fradinál és Skóciában is dolgozó László Csaba beszélt a Digi Sport híradójának:

Nagyon sok probléma van a klubon belül, új edzője van, sportigazgatója viszont nincs a Celticnek. Én úgy érzem, hogy az edző nem ismeri annyira az európai futballt, mint amennyire ezen a szinten kellene ismernie egy Celtic-kaliberű csapatnál

– mondta László Csaba.

Aki így kommentálta a Celtic hétvégi 2–0-ás Motherwell elleni bajnoki sikerét:

Ha csak a labdatartást nézzük, 75 százalékban volt a labda a glasgow-iaknál, de még mindig azt mondom, a Ferencváros most elkaphatja a Celticet, mert nincs olyan formában, mint ezelőtt jó pár évvel volt. A középpályája még rendben van, sőt még azt mondanám, a csatársorral is offenzív futballt tud játszani, főleg, ha rá van erre kényszerítve. De a védekezésben nincsen topon.

A magyar edző szerint a skót lapok arról írnak, hogy a Fradi elleni két meccsen fog eldőlni a Celtic sorsa, a helyi média szerint a Celtic nincs jó helyzetben, és a tavaszi európai kupaszereplés szempontjából döntő fontosságú lesz a következő két meccs.

A Fradi bosszantó vereséget szenvedett a Betistől

A Ferencváros maximálisan pariban volt a spanyolokkal. De arra nem adnak pontot.

(Digi Sport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában