Legalábbis ezt állítja Unai Emery korábbi barátnője, Sacha Wright.

A baszk edzőt 18 hónap után tavaly novemberben menesztette az Arsenal vezetősége, összességében kudarcnak tekinthető az ágyúsoknál töltött ideje. Most erről az időszakról mesélt Sacha Wright, Emery korábbi barátnője. Emery és Wright egy párt alkotott, amikor egész jól ment az Arsenalnak, majd szakítottak, később kibékültek, ekkor Wright szerint őt okolta Emery, amiért kirúgták.

Engem okolt, és azt mondta, fehér boszorkány vagyok, aki sok balszerencsét hozott neki. Azt mondta, amikor szakítottunk, akkor kezdett el veszíteni. Annyira stresszes volt, amikor szétváltunk, hogy a gondolatai nem voltak a helyén

– mondta Wright.

Wright és Emery; Fotó: Goal

És azt is elmesélte, hogy először fogalma sem volt arról, ki Unai Emery, mivel a focit nem követi. Az első találkozás során viszont már rájött, hogy egy fontos ember, hiszen miatta nem zárták be az éttermet, ahol találkoztak. Kapcsolatuk elején szerinte annyira rossz volt Emery angolja, hogy beszélgetés közben sokszor elővette a telefonját és a Google Szótárban nézte meg a szavakat.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés