Bántóan sima volt az idei NBA-döntő első meccse a Los Angeles Lakers és a Miami Heat között.

Gyakorlatilag három negyed után már nem volt kérdés, hogy a Lakers simán fog nyerni, pedig a Miami Heat a lehető legjobban kezdte a nagydöntőt. Jimmy Butler vezetésével hamar 23-10-es előnybe került a Miami, de a Lakers még az első negyedben ritmust váltott. Anthony Davis és LeBron James is foghatatlan volt, és most a társak is hatékonyan kosárlabdáztak, ez főleg a tripladobásoknál mutatkozott meg: az első két negyedben 11 hármast dobott a Lakers.

A félidő után a Miami még nagyobb bajba került, Bam Adebayo, Goran Dragic és Jimmy Butler is megsérült, előbbi kettő nem is játszott már, utóbbi igen, de a Heatnek így sem volt esélye, a negyedik negyed gyakorlatilag már csak az óra lepörgetéséről szólt.

LeBron Jamesnek egy gólpassz hiányzott a tripla-duplához (25 pont, 9 gólpassz, 13 lepattanó), Anthony Davis pedig az egész mezőny legeredményesebb kosárlabdázója volt (34 pont, 5 gólpassz, 9 lepattanó), de Caldwell-Pope, Green és a padról Caruso is remekelt.

A Heat szempontjából rosszabb nem is lehetne a helyzet, hiszen simán kikaptak, és a legjobb három játékosuk kisebb-nagyobb sérüléssel zárta a meccset. Egyelőre nem tudni, hogy ezek mennyire komolyak, de jelenleg úgy tűnik, hogy Dragic-é lehet a legsúlyosabb.

Összefoglaló:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

Messi elmondta, mikor fog visszavonulni

További cikkeink a témában