A legnagyobb futballklasszisok, akik soha nem nyertek Aranylabdát

Ma este kiderül, kié lesz a 2019-es Aranylabda, ennek apropóján összeszedtük a legnagyobb klasszisokat, akik valamilyen ok miatt soha nem nyerték meg a futball legértékesebb egyéni díját.

 Az Aranylabdát a France Football 1956 és 2009 között ítélte oda, majd 2010 és 2015 között a díjat összevonták a FIFA Év játékosa elismeréssel, ebben az időszakban FIFA-Aranylabdának nevezték. 2016-ban viszont újra különvált a két díj. Az Aranylabda-győztest az újságírók szavazzák meg; a FIFA-nál a szövetségi kapitányok, a nemzetek csapatkapitányai, a szurkolók és különböző médiaképviselők is voksolhatnak. 

Akik nem kaphatták meg a díjat

1995-ig csak európai és Európában játszó futballisták lehettek aranylabdások. Ezért például Pelé és Maradona sincs a győztesek között, pedig minden idők talán két legjobbjáról van szó.

A France Football 2016-ban egyébként kiadott egy frissített listát, amelyen már a nem európaiak is szerepelnek. Ez alapján Pelé hétszer nyert volna, Maradona kétszer. De valójában egyiküknek sincs díja. Ahogy például Sócratesnek és Zicónak sincs.

Akik nyerhettek volna, de mindig volt náluk jobb

Puskás Ferenc

Minden idők legjobb magyar játékosa sem kapta meg a legjobb Európában játszó futballistának járó díjat. Egyszer volt második, 1960-ban Suárez mögött. De magyar nyertes azért van, 1967-ben Albert Flórián volt a legjobb.

Paolo Maldini

25 évig játszott a legmagasabb szinten, kétszer beválasztották a legjobb három közé, nyerni viszont nem tudott. Ha az Aranylabda egyfajta életműdíj lenne, akkor biztos, hogy Maldini nem ezen a listán szerepelne.

Iniesta és Xavi

Mindent megnyertek a Barcával, pechjükre viszont Messi is mindig velük volt, így csak a dobogóig jutottak. Pedig 2010-ben világbajnokok lettek, Messi viszont nem.

Giggs, Totti és Raúl

Vehetjük egy kalap alá őket, mert a pályafutások sokban hasonlít. Mindhárman klubikonok, hosszú évekig voltak a legjobbak között. Annyira kiemelkedő szezonjuk azonban nem volt, hogy a díjat megkapják. Raúl egyszer volt második, Giggs és Totti dobogós sem volt.

Ribéry, Sneijder és Henry

Előbbi kettő is a Ronaldo-Messi dominancia miatt maradt le a díjról és a megváltozott szavazás miatt. A holland 2010-ben triplázott az Interrel, vb-döntőt játszott Hollandiával, de ez még a dobogóra sem volt elég. Ribéry pedig 2013-ban vitt mindent a Bayernnel, Ronaldo és Messi viszont beelőzte. Henry néhány évvel korábban volt a toppon, amikor még nem FIFA-Aranylabda volt a hivatalos név, egy második és egy harmadik helynél viszont ő is megállt.

A kapusok

Lev Jasin az egyedüli kapus, aki Aranylabdát kapott, igaz ő sem most, konkrétan 1963-ban. Pedig volt néhány óriási egyéniség ezen a poszton is: Zoff, Buffon, Neuer, Kahn – de ők maximum a dobogóik jutottak.

Természetesen a listát lehetne folytatni, vagy kicserélni néhány játékost, a goal.com készített is egy 50-es összeállítást, amit itt nézhetsz meg.

 

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon