A Reuters számolt be róla, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében már feltűnő Wolanski kisasszony ismét fürdőruhára vetkőzve okozott feltűnést.

A szőke idióta nő az alpesisí-világkupa Schladmingban rendezett műlesikló-futamát választotta ki arra a célra, hogy ismét felhívja magára a figyelmet. A célja látszólag nemes, hiszen a helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant emlékére készített táblával futott be a pályára, azonban több probléma is volt ezzel.

  • Egyrészt marha veszélyes, mert a nagy sebességgel érkező versenyzővel össze is akadhatott volna;
  • másrészt az időmérő berendezést is megzavarta, hiszen átfutott a célvonalon, így az ő idejét mérték – így az épp beérkező Alex Vinatzer egy ideig azt hitte, hogy élre állt, de csalódnia kellett, mert a bikinis kolléga vezetett.
  • harmadrészt bárki halálát felhasználni önreklámra nemcsak ízléstelen, hanem aljas és gyomorforgató is. Semmi sem szent egy ilyen buta lénynek, na meg a pornóiparnak. Nehéz elhinni, hogy őszintén emlékezni akart Kobe Bryantre egy ilyen tevepatás szettben.

Kinsey Wolanski a Tottenham–Liverpool BL-döntőre is beszaladt, akkor nem is titkoltan reklám céllal. Tavaly a 22 éves modellnek 15 ezer eurót, közel 5 millió forintot kell befizetnie büntetésként, vagyis bőven megérte nekik a felhajtás. Most Kobe-t használták fel...

Egy bögyös bikinis is hozzátette a magáét a BL-döntőhöz

Mivel egy férfi magazin vagyunk, nem mehetünk el szó és képanyag nélkül a BL-döntőre berohanó bögyös szőke mellett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában