„A Real Madrid eldöntötte, hogy ne Ronaldo nyerje meg az Aranylabdát”

Eleve kemény vélemény ez Chiellinitől, de annyira azért nem nagy a baj, hogy 2019-re gondoljon.

December 2-án Lionel Messi hatodszor is megkapta az Aranylabdát, ami semmiképp sem nevezhető meglepetésnek vagy igazságtalannak – nem úgy Ronaldo harmadik helye –, de ezt Giorgio Chiellini, a Juventus védője is megerősítette. Azonban még mindig dühös a tavalyi eredmény miatt:

Az olasz védő szerint a Realnál mindent megtettek, hogy olyan játékos kapja a díjat, aki a csapat mezét viseli, hiszen CR a nyáron a Juventushoz igazolt.

„Ez az, ami igazán furcsa volt. Cristiano megnyerte az adott évben a Bajnokok Ligáját, és azt gondolom, hasonló logika mentén idén Van Dijk is nyerhetett volna.

Persze talán fontosabb az egyéni teljesítmény, nem a csapaté:

„Ha az egyéni teljesítmény számít, tavaly Griezmann, Pogba vagy Mbappé is jobban megérdemelte volna, olyan rendkívüli dolgokat tett a világbajnokságon. De Modric megválasztásának nem volt semmi értelme.”

Ronaldo esélyeiről Van Dijk is nyilatkozott:

(Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon