Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A nigériai női bobcsapat kijutott a téli olimpiára, hasonlót még afrikai csapat korábban nem ért el.

Sőt Nigériának még korábban nem volt résztvevője a téli játékokon, tehát a kettesbobosaik duplán történelmet írtak. Pjongcsangba Seun Adigun és Ngozi Onwumere indul, a tartalék pedig Aukoma Omeoga lesz.

A csapat kvalifikáció útján jutott ki az olimpiára, a céljuk, hogy elérjék a téli olimpiák történetének legjobb afrikai eredményét. Na meg, hogy jobban teljesítsenek, mint a naganói olimpián a jamaicai bobosok – ehhez az kell, hogy ne boruljanak fel, azzal máris lenyomják a jamaicaiakat.

  • Verseny közben:


Miattuk biztosan figyelni fogjuk majd a bobot az olimpián.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.