Ez azért is nagy szó, mert az angol labdarúgók elég ritkán mennek légiósnak.

Vagy ha mégis, akkor sem feltétlenül meggyőződésből. Tammy Abraham például azért igazolt Rómába, mert maximum csak perceket kapott volna a Chelsea-ben, Mourinho viszont számított rá.

Mourinho Rómába vitte a Chelsea feleslegessé váló csatárát

Edin Dzekót pótolja a BL-győztesből kikopó csatárral.

A hórihorgas csatárnak annyira bejött az olasz légióskodás, hogy most már

minden sorozatot figyelembe véve a 14 góljával Tammy Abraham a legeredményesebb angol játékos a top 5 bajnokságban ebben a szezonban.

A tizennegyedik gólját a Juventus ellen fejelte, amivel egyébként a Serie A-ban is élen áll, mivel senki sem szerzett ennél többet akcióból.

Ez komoly elégtétel lehet Abrahamnek, mivel úgy pöckölték félre a Chelsea-nél, hogy a 2019/20-as idényben 47 meccsen 18, a következőben pedig 32 meccsen 12 gólt szerzett, összesen 82 meccset játszott a Chelsea-ben és 30 gólt rúgott, bekerült a felnőtt válogatottba is.

A Roma 40 millió eurót adott érte, a Chelsea 2023 júniusától 80 millió euróért visszavásárolhatja. Ha így megy neki, nem kizárt, hogy megtörténik. Az még nagyobb elégtétel lenne.

Abraham modellcsaja kritizálta Tuchelt, a német napjai bizonyosan meg vannak számlálva

Ezek után tulajdonos legyen a talpán, aki a helyén meri hagyni a klubot ismét BL-döntőbe (és ugye FA-kupa-fináléba) vezető edzőt.

(Fotó: Giampiero Sposito/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában