Egy átlagos futballszeretőnek sem jó látni a leépülést, de értelemszerűen a PSG és a fater aggódhat emiatt leginkább. Bár ha jobban belegondolunk, utóbbi lehet, hogy annyira mégsem.

A párizsi klub 222 millió eurót fizetett Neymarért 2017-ben, ám amióta eljött a Barcelonától, egyre több gondja van. Erről külön írtunk is, nagyon gyakran sérült a támadó, a pályán mutatott viselkedése közel sem példamutató, és időközben még egy nemi erőszakkal is megvádolták.

Öt év, 18 sérülés, 71 kihagyott meccs – Mi lesz így Neymarral?

Az elmúlt bő négy szezonban egyre többet sérült a PSG támadója, egyre kevesebbet van pályán. Most például a Copa Américát hagyja ki.

Nem is volt boldog ezektől a szponzorok egy része, a Mastercard ki is hátrált mögüle, és rezeg a léc a Nike-nál és Red Bullnál is.

És most a L'Equipe azt is kiszámolta, hogy

Neymar PSG-be igazolása óta mindössze a meccsek 51,8%-án játszott,

ami borzasztóan rossz arány, kiváltképp, ha összehasonlítjuk a nemrég még vele hasonló szinten emlegetett Lionel Messivel (87%) és Cristiano Ronaldóval (77%). Most is sérült, ki is kell hagynia a Copa Américát, ami miatt már most szinte biztos, hogy nem lesz ott az Aranylabda-szavazáson a legjobb 50-ben.

Ezek összessége adja ki azt, hogy a CIES szerint alaposan csökkent Neymar értéke:

a 2019. év eleji 213 millió eurós értékhez képest júniusban már csak 120 millióra lőtték be a brazilt.

A Transfermarkt viszont továbbra is tartja Neymar értékét, 180 millió euróra becsülik, ami a legmagasabb a karrierje során. Minden bizonnyal ők más szempontok alapján kalkulálnak, sokkal inkább sportszakmaibban, mint a CIES, amely gazdasági potenciált is néz.

Viszont ez a csökkenés még jól is jöhet Neymaréknak, mert ha tényleg le akar lépni Párizsból, ahogy hírlik, akkor kevesebbért is kimozdíthatják a szerződéséből.

(Fotó: Catherine Steenkeste/Getty Images)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Újabb rekordot ért el Európa legyőzhetetlen futballcsapata

További cikkeink a témában