Real Madrid lett belőle.

A Bayern München korábbi elnöke, jelenleg elnökségi tagja, Uli Hoeness a Bayern 1 rádióban azt mesélte, hogy az osztrák védő, David Alaba korábban többször említette neki a Barcelonához fűződő viszonyát.

„Egy nap a katalánoknál akarok futballozni – jelentette ki nekem. Erre megkérdeztem: az elnökükkel vagy a csődkezelőjükkel akarsz tárgyalni?”

Nem tudni, hogy emiatt a kérdés és felismerés miatt nem igazolt oda, vagy eleve nem is hajtott rá eléggé üres zsebbel a Barcelona, de végül a nyári átigazolási időszakban a Real Madridhoz írt alá.

„Nagyon büszke és hálás vagyok, hogy magamra húzhatom a Real Madrid mezét, és mindent meg fogok tenni azért, hogy sikeresek legyünk közösen” – lőtte el a közhelyet Alaba a bemutatásánál, de most Hoeness tett róla, hogy kevésbé kedveljék a madridi drukkerek.

A jó öreg Uli más kedvességgel is szolgált a Barcelonának a csődkezelő mellett:

„A Barcelona már nem példakép nekünk. A Bayern sokkal esélyesebb, mivel a katalánok pénzügyi nehézségeik miatt több fontos játékosukat is eladták.”

Ma lesz a Bajnokok Ligájában a két csapat meccse, ennek apropóján szúrt oda.

David Alaba a Real Madridba igazol

Fabrizio Romano hozta a hírt, szóval hivatalosnak tekinthető.

Magyar team dolgozott a Real Madrid új focistájának éttermén

Megnyílt a DaRose, David Alaba étterme Bécsben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Zinedine Zidane ülhet le a Bayern München kispadjára?

További cikkeink a témában