A Football Insider szakportál úgy értesült, hogy az ágyúsok még idén nyáron szeretnék megszerezni a magyar középpályást.

És ezért elég brutális ajánlatot tesznek, mármint magyar léptékkel. A szaklap szerint

9 millió fontot, vagyis több mint 10 millió eurót fizetnének Szoboszlai játékjogáért a Red Bull Salzburgnak.

Az Arsenal már régóta figyeli a magyar középpályást, mi is írtunk róla, de Szoboszlai iránt a Dortmund, a Lazio és a Juventus is érdeklődik. A londoniak viszont most lépnek is, már idén nyáron szeretnék kivásárolni ausztriai szerződéséből a 18 éves játékost.

A Football Insider a világ egyik legkeresettebb tizenéves futballistájának nevezi Szoboszlait, ami nem csoda, mert bekerült Salzburg felnőtt csapatának kezdőjébe, majd az osztrák bajnok is lett. Eközben pedig felnőtt válogatott is lett, most pedig a Bajnokok Ligájára készül. Emiatt egyébként kicsi is az esély arra, hogy távozzon Salzburgból, a fejlődése szempontjából fontos a megfelelő játékperc.

Szoboszlai komoly elismerést kapott a Salzburg drukkereitől

A magyar középpályás most verekedte be magát a Red Bull kezdőjébe, rögtön a legjobb lett.

(Fotó: Andreas Schaad/Bongarts/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában