A frissen kinevezett Dárdai Pál kedden sajtótájékoztatót tartott a berlini klub székházában, és nem hazudtolta meg önmagát.

Azzal kezdte a magyar szakember, hogy:

„Nem érdekel, mi volt eddig a csapatnál, csak az, hogy mi lesz mától!”

Dárdai azt mondta, kellemesen csalódott, jobbak az első benyomásai a játékosokkal kapcsolatban annál, amit korábban gondolt. Úgy érzi, nincs baj a játékosok mentalitásával és küzdőszellemével.

„Az első edzésen aligátorokkal találkoztam, akik szinte fel akartak falni.”

Az első és legfontosabb feladatának azt tartja, hogy az új játékosok lojálisabbak legyenek a klubhoz, erősebb legyen a kötődésük:

Sok olyan játékos van a keretben, akik nem régóta vannak itt. A BL-, vagy El-szereplésről álmodoztak, ehelyett a 14. helyen állunk a Bundesligában.

Még nem érzik át azt sem, milyen érzés ehhez a klubhoz tartozni. Ezt szeretném megmutatni nekik. Én annak idején, amikor külföldiként idejöttem, azt gondoltam: játszom itt egy ideig, keresek sok pénzt, aztán hazamegyek – nem így lett.

Megszerettek a klubnál, és én is megszerettem a klubot. Fantasztikus érzés volt ezeknek a szurkolóknak játszani. Különleges varázsa van a berlini Olimpiai Stadionnak is. Az én feladatom az, hogy ezt az érzést továbbadjam nekik.

Nincs konkrét célkitűzése, csak annyi, hogy:

„Azt szeretném, hogy az idény végén a Balatonnál mindenki megveregesse a vállamat, hogy bravó, ez szép munka volt!”

Dárdai Pál első meccse január 30-án lesz, az Eintracht Frankfurt otthonában játszik a Hertha.

A drukkerek mindenesetre nagyon bíznak Dárdaiban: „Pál & Zecke – kik, ha nem ti?”

Matthaus Guardiolához hasonlította Dárdai Pált

Szerinte nagyszerűen döntött a Hertha.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában