A New York Times azt írja, hogy a Manchester City az elmúlt pár évben folyamatosan trükközött, ki akarta játszani a pénzügyi fair play-szabályokat, most viszont lecsaphatnak rájuk.

Az UEFA 2011-ben vezette be a Financial Fair Playt, ezzel szerették volna megakadályozni a kisebb klubok eladósodását és a nagyok túlzott növekedését, vagyis a sportszerűtlen pénzügyi versenyt.

A Manchester City azonban elmúlt években folyamatosan megpróbálta kijátszani ezt, az UEFA-t meg rendszeresen palira vették. Tavaly a Football Leaks szivárogtatása után derült ki az is, hogy a katari olajmágnások zsebében vannak az európai foci vezetői, még a FIFA elnöke is érintett volt.

A New York Times viszont most azt írja, az UEFA egy független vizsgálóbizottságot kért fel nyomozásra, és egy év vizsgálódás után, a számlák alapján súlyos szabálytalanságokat talált:

javasolni is fogja az UEFA-nak a Bajnokok Ligájából való kizárást.

Az NYT azt is megírta, hogy az UEFA-vizsgálathoz közel álló úgy látták, hogy

a City félrevezető nyilatkozatokat tett a kivizsgálás során, valamint az angol hatóságokat is hamis állításokkal próbálta megtéveszteni pénzügyi jelentéseivel kapcsolatban.

A büntetés ezért is fontos az UEFA-nak.

Hogy ez már a következő idényben megtörténik-e, vagy csak a 2020–2021-es kiírásban lép érvénybe, azt nem tudni, mert igen kevés idő van dönteni, a BL-selejtezők már júniusban elkezdődnek. Sürgősen véglegesíteniük kellene a szankciót, ha komolyan gondolják, mivel a Manchester Citynek jogában áll fellebbezni a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál is, ami tovább húzná az ügyet.

(Fotó: Matthew Ashton - AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában